
Szántó István
Related article
Veres Pál polgármester matematika órát tart a miskolci végzős diákoknak
A Miskolc Televízió három héttel ezelőtt indította el az érettségizők felkészülését segítő rendhagyó műsorát. A hétköznaponként 17 órakor jelentkező „tanórákat” miskolci...
Keserédes ros hásáná – az iráni támadás után a S&P is leminősítést jelentett be, Izrael eltökélt a harcok folytatását és az iráni megtorlás illetően
ujkeletlive S&P – az iráni támadás után újabb leminősítés Néhány nappal a Moody’s kettős leminősítése, és a tegnap esti iráni támadást követően a...
Hogyan védték meg a szeretteiket a hullarablóktól – automata temetői puskákkal
Örök dilemma a jogalkotásban, hogy az ember meddig mehet el tulajdona, illetve értékei védelmében. Ezek az értékek nem mindig jelentenek vagyont vagy értéktárgyakat...
Közérdekű közlemény – NIF Zrt. által az M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszának megvalósítása, határozat kijavítása
A Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya PE/KTF/5161-93/2017. számú határozatával módosította a jogelődje, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség 2016. szeptember 22....
Tzurkov él, Dzsenin, a Hezbollah fenyeget – Izrael maradna
Avi/ujkelet.live A háború 475. napja, az elfeledett túsz: Fuad Husszein iraki külügyminiszter csütörtökön Davosban azt nyilatkozta a Walla hírportál riporterének, hogy Elizabeth Tsurkov...
Fandl Ferenc rendezte az ünnepi díszelőadást – mesterien megidézte a forradalom miskolci áldozatait
Már régen nem vagyok olyan nagy színházrajongó, mint régebben. Ráadásul a legrosszabb típusú nézők közé tartozok, az örökösen ficergők sorába. A drámai csönd...
A külső kamerát nem vette észre – e helyett tanúkat rendelt telefonon a rendészettől – jöttek is az ihlet nyomán a hazugságcunamival – Debrecenben tartanak a leleplező szembesítésektől – hogyan szegezi az ujját a menyezetre – ennek a kriminek sosem lesz vége
HM: (43) 60-05, (43) 60-06 E-mail: Debrecen.reg@mku.hu 3.Nyom.421/2020/7. SZÁNTÓ ISTVÁN MISKOLC A Központi Nyomozó Főügyészségnek, illetve más hatóságoknak írt beadványaira tájékoztatásul közlöm, hogy...
Likvidálás Dzseninben, a hadsereg felkészül a kivonulásra Gázából és Blinken terve
Avi/ujkelet.live A háború 467. napja, Szamária: Az Izraeli Védelmi Erők tegnap este közölte, hogy dróncsapást hajtott végre terroristákat célozva a dzsenini menekülttáborban (Palesztin...
Csali számok éjszakára – zsebelnek a távolból – ami gyanúsan ismeretlen – akárkit ne hívjunk vissza – hadd kínozzon a kíváncsiság – mondjunk le a kongói bányáról
Ismerős a fenti telefonszám ? Éjszaka már többször hívtak erről, de mire félálomban felkaptam volna elhallgatott a csörgés. Ki vagyok okítva, elég dörzsölt...
Egy hét leforgása alatt két lopás és egy rablás- jogerősen tíz év fegyházra ítélték
A Mezőkövesdi Járásbíróságon ítélet született annak a 32 éves férfinak az ügyében, akivel szemben a Tiszaújvárosi Járási Ügyészség...
Karbantartás és szárazlábas túrák januárban a Barlangfürdőben
Minden évben karbantartási munkákat végeznek év elején a Miskolctapolca Barlangfürdőben és az Aquaterápián. 2022. január 10-től a fürdő műszaki szakemberei...
Háborús feszültség – Szinwár lemondta a túszalku tárgyalások következő fordulóját
ujkeletlive Diplomácia Túszalku – Irán Ellentmondva a CNN izraeli forrásokra támaszkodó, tegnap közölt riportjának, miszerint a Hamász politikai és katonai vezetője, Jechíje Szinwar...
Drónok és rakéták, NYT-riport és légiriadó app tévére
Avi/ujkelet.live A háború 270. napja, északi front: Az izraeli légvédelem délután elfogott egy ,,gyanús légi célpontot” a dél-libanoni Kafr Kila felett. Különálló incidensként,...
Volt egy szürke Miki egerem – csúfos véget ért – rejtély hol bújnak be – s mindig az én szobámat választják
Noha fegyvergyűjtő vagyok és kedvelem a céllövészetet nem vagyok oda a vadászatért. Ha nem támadnak nem venném az őzeket a célkeresztbe. Fura, de...
Jön a nyugdíjprémium – ha dübörög a gazdaság dagad a szeniorok tárcája –
Amennyiben a gazdasági növekedés lehetővé teszi, a nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra. Mennyi pénzt kapnak a nyugdíjasok? A nyugdíjprémium összegéről és...
Újabb támadás Jemenből
Avi/ujkelet.live A háború 541. napja: Délelőtt röviddel fél 11 után aktiválódtak a szirénák Közép-Izraelben, Jeruzsálemben valamint Júdea és Szamária területén. Az Izraeli Védelmi...
Veres Pál Miskolc MJV polgármestere tovább szigorítja húsvét hétvégére vonatkozó korábbi intézkedéseit.
Mivel az elmúlt napokban nőtt a fertőzöttek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ezért szükséges, hogy még szigorúbban betartsuk és betartassuk a kijárási...
Meet and Code Award 2019
2019-ben másodszorra hirdetjük meg a Meet and Code Díjat, mellyel a különösen sikeres rendezvényötleteket szeretnénk elismerni. A következő példákban bevált jó gyakorlatokat mutatunk...
Aktualitások a koronavírusról vállalkozók részére – a BOKIK számít a vállalkozók javaslataira – járványhelyzetben, közvetlen bejelentési lehetőség
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó gazdasági információkat, híreket, munkaügyi tudnivalókat megtalálhatják a vállalkozók: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján. Minden egy helyen! Csak egy...
Ezt már olvasta?
No Image