
Szántó István
Related article
Történelmi aszály sújtja az országunkat
Június legvégére a 300 ezer hektárt is meghaladta az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán. A kialakult...
Ircsike elment – ma délután temetik Mezőcsáton
Friss, utolsó kép anyósomról, aki hétfő virradóra elhunyt a Miskolci Szent Ferenc kórházban. Kéri Zoltánné született Barna Irén, Ircsike még szombaton a villanyrendőrnél...
Fürdünk a tejben – a zacskós sztori – már csak a kollektív memória seíthet
Már megint majdnem elfelejtettem. A mai csütörtöki Északban a tejről írok, minden gondolatom az élet erő egészség körül forog. Mint kiderül úgy voltam...
Nyomásgyakorlás északon, illetve az iráni és orosz nukleáris fenyegetés
ujkeletlive Nyomásgyakorlás, nem gyengülő kétoldali támadások alatt Az elmúlt órákban úgy tűnik felgyorsultak az események azt követően, hogy a libanoni média megerősítette, miszerint...
A kazincbarcikai erdőbe csalta, majd brutálisan megverte iskolatársát egy 17 éves fiú –
A kazincbarcikai erdőbe csalta, majd brutálisan megverte iskolatársát egy 17 éves fiú – Kényszerítés hatósági eljárásban bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett és...
Hát nem egy malomban örülünk – dedikálás a médiabojkott ellenére – találkozhatnak a fegyveres deszantossal – pénteken három órakor Miskolcon a Géniusz könyváruházban
Szóval magamon kivül másra nem nagyon számíthatok – ismét meghírdetem – Az egy malomban örülünk című új könyvem bemutatóját. Miskolc péntek délután három...
Túszalku: új amerikai-katari javaslat, és Einav Zangauker üzenete a Hamásznak
ujkeletlive Az új amerikai ajánlat: Edan Alexander szabadon bocsátásáért Trump tűzszünetre és tárgyalások folytatására szólítana fel Alig két hónap tűzszünet és részleges túszszabadítást...
A bánya nedűje – az új célpont – Edelény, Borsodi viz
Meg van, talált. Még ha tudnék is írni, akkor se lenne egyszerű, minden hétre olyan retro témát kitalálni, ami figyelemre méltó. Elárulom, mit...
Reggeli hírek: marad a Jegybank elnöke, – Tel Aviv oktatás és rakétázás
ujkeletlive Járon marad a Jegybank élén A Netanjahu – kormány egyes intézkedéseit illetően korábban többször is kritikusan nyilatkozó Nemzeti Bank vezetője, Ámir Járon...
Egy kóser írás a mai Északból – a miskolci főrabbi előadása a zsidó múzeum baráti körének
A vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a miskolci zsidó múzeum baráti körének az első összejövetelén. Köszönhető ez annak, hogy az Északban előzetesen...
Amikor bőgött a sziréna a Gyöngyvirág utcában – megjelent a Miskolci Naplóban – ilyenkor lezárták a Lófő tisztást, hogy az oda záporozó repeszek kárt ne okozzanak a Bükkszentkereszt környékén élőkben
Különös amerikai térképet tettek közé a közelmúltban. Ezen jelölték be azokat a stratégiai fontosságú pontokat, amelyek megérnek egy atombombát. Most, utólag, évtizedekkel a...
A Múlt-Kor írja – Sztálin kinek is tartozott hálával – tényleg csórták az atomtitkot – mi lett volna ha Hitler hamarabb csinálja meg ezt a bombát ?
Kinek tartozott Sztálin nagyobb hálával: az atomkémeknek vagy a saját tudósainak? Pontosan milyen információkat kaptak a szovjetek, és mennyire tudták ezeket hasznosítani atomprogramjuk...
MUNKÁSSZÁLLÓRÓL, IRODAHÁZRÓL, HITELRŐL ÉS VÁROSI KITÜNTETÉSEKRŐL IS DÖNTÖTTEK
Halaszthatatlan ügyek miatt rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtökre Veres Pál polgármester. Az ülésen öt előterjesztést tárgyaltak meg a város vezetői, ebből hármat...
Tudj meg mindent a következő rugalmas és jól fizető szakmádról!- hogyan legyél programozó – munkatársad lehet a számítógép
A Codecool Programozóiskola különböző ingyenes eseményein az informatika világa iránt érdeklődők megismerhetik, milyen lehetőségek várnak rájuk a szektorban, akár előképzettség nélkül, kezdőként is....
Ez volt a patak partján – a BÁÉV mindenhová felvonult – majd ott felejtkeztek
Sokáig laktam a miskolci Lottóházban az Arany János utcában. Pontosan 1987 májusáig.Az ablakunk erre a felvonulási területre nézett. Javában folyt előttünk az Arany...
Sábát sálom – Elli bárhesz receptje Dubajból, a béke fűszerei a kardamom és a sáfrány
forrás: https://www.elliskosherkitchen.com ujkelet.live Az Emirátusokban élő Elli Krielt megihlette az arab-izraeli normalizáció jegyében létrejött Ábrahám – egyezmény és Khameer challah (Emirati challah) fűszerekben...
83 éves nőt késelt halálra egy terrorista Herzliján
Avi/ujkelet.live A háború 448. napja: Péntek reggel meggyilkolták a 83 éves Ludmila Lipovszkyt a közép-izraeli Herzliján egy késes terrortámadásban. לודמילה ליפובסקי בת ה-83...
A Polgárvédelmi Parancsnokság iránymutatásai rakétatámadás esetére – már itt tartunk – tűzes nyílakat lőnek Gázából
ujkelet.live Az alábbiakban a hadsereg Polgárvédelmi Parancsnokságának iránymutatásai rakétatámadás esetére: Beltérben Menjen védett területre, amely a rendelkezésre álló időn belül elérhető, a következő...
Szárnyaló öröm – milyen az izraeli P vitamin
Ismét hatalmas büszkeség önti el kicsiny, a 90-es években alijázott közösségünket: egy újabb fiunkat avatták fel pilótának szerdán. Nevet és fényképet sajnos nem...
A Sárospataki Wass Albert Kör közleménye
A Sárospataki Wass Albert Kör áldott karácsonyi ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag boldog új esztendőt kíván minden magyarnak határon innen és túl. Egyesületünk...