
Szántó István
Related article
Az első miskolci sajtóház -elmentek az újságok – a rádió végsőkig kitartott
Máig is sajtóház néven híresült ez a képen látható épület.Emlékezetem szerint 1967-ben vagy az ezt követő évben költözött oda az Észak-Magyarország megyei napilap....
Kik mosolyoghattak a VIP páholyban – seftelhettek a meghívókkal – körkép a múltból
Na ez is meg volt. Figyeltem, Trump ízlése megegyezik az enyémmel. Magam is szeretem a pirosas, bordó nyakkendőt. A felesége kék ruhája meg...
Október 7 kudarca miatt távozik a Katonai Hírszerzés vezetője
Avi/ujkelet.live A háború 199. napja: A Katonai Hírszerzés vezetője, Aharon Haliva vezérőrnagy úgy döntött, távozik az izraeli hadsereg kötelékéből az október 7-hez vezető...
Három ország – Csehország, Izrael és Magyarország – egy-egy ifjúsági kórusa lép színpadra a Rumbachban
Ritka zenei élményre számíthatnak, akik részt vesznek azon a különleges kóruskoncerten, amelyet a IV. Budapesti Nemzetközi Kórusünnep kísérőprogramjaként rendezünk meg június 30-án, ezen...
Velencében falújságon közlik a gyászhíreket – még mécsest is gyújtanak az elhunytak emlékére
Olaszországban, Velencében és a környékén láttam, hogy a belvárosban az utcasarkokon kis hirdetőtáblákon közlik ki hunyt el a környéken , s mikor lesz...
ŐRIZETBEN AZ ÓZDI TRAFIKRABLÓ
A nyomozás eredményeként a rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy dohányboltot Ózdon. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja...
Mint Móricka, mindenről csak az jut az eszembe – bezzeg amikor még volt Népszabi – zászlóztak és a címlapon üdvözöltek – a lap szelleme átköltözött a MUOSZ székházba
Tetszenek tudni, most úgy vagyok mint Móricka. Bármit rajzolnak elém, nekem mindenről csak az az egy valami jut eszembe. Félreértés ne essék, nem...
Megkezdődött az Audi e-tron gyártása – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi újabb lépést tett a jövőbe vezető úton, szeptember 3-án hétfőn ugyanis az Audi brüsszeli üzemében megindult az Audi e-tron modell sorozatgyártása....
Háború politikával fűszerezve
Avi/ujkelet.live A háború 390. napja, északi front: Joe Biden amerikai elnök vezető tanácsadói, Amos Hochstein és Brett McGurk a tervek szerint holnap érkeznek...
A megszokott rendben ügyeltek az ünnepek alatt – a Fehér Holló a belváros legfrekventáltabb helyén várja a vásárlóit
Minden a régi kerékvágásban. Karácsonykor és szilveszterkor is a Holló patika ügyeletét keresték a medicinára rászorulók. Mivel a belvárosban itt a legegyszerűbb parkolni...
ŐRIZETBEN: IDŐS NŐKET FOSZTOTT KI AZ UTCÁN
2021. 12. 23., cs – 12:49 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki három idős nő válláról tépte le...
Miklós és barátai – egy hangulatos vacsora a Calypsoban
Deutsch Miklós, Miskolc egyik legjobb éttermének a tulajdonosa drága Édesanyja halálának emlékére egy vacsorára invitálta a barátait. Az egyszerű, de nagyszerű menü...
Letették a Telekom új székházának alapkövét
A WING Csoport fejlesztésében épülő székházat a 21. századi technológia és a nagy ívű építészeti megoldások teszik majd a jövő munkahelyévé ...
Katar-gate
Avi/ujkelet.live A háború 496. napja, emlékeztető: Mint arról korábban beszámoltunk, miközben a Miniszterelnöki Hivatal katonai szóvivője volt, Eli Feldsteint egy Katar által finanszírozott...
Viharos kabinetülés, középpontban Netanjahu
Avi/ujkelet.live A háború 175. napja: Komoly összecsapásra került sor szerdán a hadikabinetben Beni Gantz és Gadi Eizenkot miniszterek, valamint Binjámin Netanjahu miniszterelnök között,...
Harcok Gázában, tüntetések, Hanije temetése, és káosz a járatokkal
Avi/ujkelet.live A háború 300. napja: A légierő a Déli Parancsnoksággal együttműködve, Izrael ellen bevetésre kész rakétaindítókat semmisített meg a dél-gázai Khan Juneszben, jelentette...
Keressük Hollósi Jánost
2024. 10. 31., cs – 11:42 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 58 éves, girincsi férfi eltűnése...
Ismét felszállt a füst – a MIVÍZ Kft., a Miskolc Fürdők Kft., és a MiProdukt Kft. élére is megválasztották az új igazgatókat.
A Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága a cégcsoport hét tagvállalata esetében, az év elején hirdetett vezetői álláspályázatot. A beérkező 128 dokumentumból,...