A mi tévénk 35 esztendős – a nagy elődök nyomában – hogyan lett kábelesből sugárzó
Ez a 35. évforduló teljesen rendhagyó. Magunkban emlékezünk, magányosan fejet hajtunk az alapítók előtt, és ha egyszer vége a karanténos világnak újra együtt...
Ez a 35. évforduló teljesen rendhagyó. Magunkban emlékezünk, magányosan fejet hajtunk az alapítók előtt, és ha egyszer vége a karanténos világnak újra együtt...
A munka ünnepén tették le a Kraitz Gusztáv szobrászművész által készített, Miskolc városának felajánlott kohászemlékmű alapkövét a művész eredeti tervei szerinti helyszínen, az...
Feltehetően vagy egészen biztosan ezek a fotók 1941 májusában készülhettek. A Fráter György katolikus gimánázium , híres matematikus tanára , Kósch osztályfőnök úr...
Északkelet-Magyarország Nemzeti, Gazdasági és Kulturális Övezetének Koordinációs Fóruma régiós szintű egyeztetést tartott 2020. április 30-án, Debrecenben. A négy megyei közgyűlés...
A BKK Igazgatósága elnökének és vezérigazgatójának közleménye: A Magyar Nemzetnek az elmúlt napokban megjelent hazug, politikailagmotivált állításait – a Főváros vezetésével egyetértésben –határozottan...
A munka ünnepén, május 1-jén, délelőtt 10 órakor teszik le a Kraitz Gusztáv szobrászművész által készített és Miskolc városának felajánlott...
A Semmelweis Egyetem kutatói bevizsgáltak két koronavírus-gyorstesztet. Eredményeik alapján az ezekkel kapott eredmények jelentős része köszönő viszonyban sincs a valósággal. A ténylegesen fertőzötteknek...
Hosszutávra kiadó Miskolcon az Arany János utca két szám alatt a harmadik emeleten egy kétszoba hallos lakás. Érdeklődni 30 200 9976 vagy 20...
A kormány bejelentése alapján május 1-jén pénteken, nyitva tartanak a városi fenntartású piacok, a Búza téri őstermelői és a Vasgyári piac...
A MIVÍZ Kft. ezúton is felhívja az újranyitó üzletek és vendéglátóhelységek, valamint az oktatási intézmények figyelmét arra, hogy a március...
No Image Available
Az Audi sikertörténetének második fejezete megérkezett: bemutatkozott az A3 Limousine. A négyajtós kompakt modell digitálisan és teljesen hálózatba kapcsolva érkezik, kezdve egészen az...
Minden nap egyre okosabbak leszünk. Ma már biztosan tudjuk, ez a vírus nem egyszerű természetes teremtmény, hanem szintetikus. Azaz tervezett. S itt a...
Fokozott ellenőrzést tartanak Miskolc belvárosában, elsősorban a középiskolák környékén, valamint a parkokban a rendőrség és a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai az...
A miskolci székhelyű Wet Wipe Kft több millió forint értékben, 160 000 darab fertőtlenítő kendőt adott át ma délelőtt az önkormányzatnak....
Tisztelt Lakosság! A koronavírus (COVID-19) egyre gyorsabban terjed, egyre több feladatot róva az önkormányzatokra és egészségügyi intézményekre. A mai napon magánszemélyként 400.000.- Ft...
A szélsőséges időjárási körülmények miatti viharkárok megelőzése céljából, a balesetveszélyes fák kivágását, illetve gallyazását kezdi meg a Városgazda, Miskolc közigazgatási területén....
Az avasi lakótelepen hétfőn történt nagy átmérőjű ivóvíz vezeték meghibásodásának elhárítása során a MIVÍZ Kft. szakemberei úgy döntöttek, hogy az eredeti elképzeléstől eltérően,...
Pályázati felhívást tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága a Terület-, és Településfejlesztési Operatív Program keretében, „Kulturális...
A délutáni szúnyokálást követően a nap fénypontja – amikor a kutyánk elvisz sétálni. Felszerszámozzuk, pórázs kakiszsák, telefon, mindent leellenőrzök, s indulnánk. Edison viszont...
No Image Available
Ma ebben a bezárt helyzetben milyen tárgyak értékelődnek föl? Milyen tárgyak kapnak különös jelentőséget? Két kategóriában pályázhattok: I. Irodalmi pályázat II. Fotópályázat ...
No Image Available
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával ötlet- és startup versenyt hirdet minden olyan ötletre, megoldásra,...
Miskolc Megyei Jogú Város vezetése szomorúan és csalódottan értesült a Magyar Közlönyből, hogy a kormányzat visszavonta a Diósgyőri Vár felújítását finanszírozó egyik,...
A mai napon – 2020. április 27.-én – az Avas lakótelepen meghibásodott egy nagy átmérőjű ivóvízvezeték. A MIVÍZ Kft. munkatársai vízkormányzással...
A Miskolc Holding Zrt. a bejelentett veszélyhelyzet óta kiemelt figyelemmel kíséri az ingatlangazdálkodási folyamatokat. Az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság – Veres Pál polgármester...
Bil Gates , nem akárki, amit Ő mond arra érdemes odafigyelni. Kijelentette, ez már a harmadik világháború – azzal a különbséggel az előzőekhez...
Az elmúlt hét végéig összesen 158 millió forintot költött Miskolc MJV Önkormányzata és az általa fenntartott költségvetési szervek a koronavírus-járvány elleni...
Száz ember éjt nappallá tevő munkájával volt lehetséges a kivitelezés. Orbán Viktor miniszterelnök megtekintette az objektumot, és a központi kormányzati portálok már hírt...
No Image Available
Az Albertfalvi Közösségi Ház Dekameron-ihlette novellaíró pályázatot ír ki! ...
No Image Available
A társasházak/lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi korszerűsítése, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések...
No Image Available
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján április 28-án, kedden a MIHŐ Kft. leállítja a fűtésszolgáltatást Miskolcon, a lakóközösségekkel kötött megállapodás szerint...
https://www.facebook.com/114936393528109/videos/185082892525735/ ...
Csodálatosak a szombat esték az imateremben. Lauttman bácsi, a samesz a szezontól függően egy fél almát vagy egy pár szem szőlőt, egy kemény...
Nem elég nekünk ez a fránya vírus, most azon is izgulhatunk, hogy elhunyt e, vagy nem Észak Korea kedves vezére.Az ezzel kapcsolatos részvétnyílvánítások...
No Image Available
Az észak-koreai pártelit ismert nyaralóhelyén, Vonszan városának a pártvezérek számára fenntartott vasútállomásán szúrták ki az űrből Kim Dzsongun, az észak-koreai diktátor vonatát. „A vonat ittléte...
No Image Available
Újabb tíz halálos áldozata van a koronavírusnak Magyarországon, tették közzé a hivatalos kormányzati oldalon. Ezzel 272-re nőtt a megerősített halálesetek száma. Egy 37 éves nő...
A kínai Hejlungcsiang tartományban szigorítottak a korábban életbe léptetett korlátozásokon, és a helyi kormány döntése értelmében a tartomány településeire a nem helyi lakosok...
A Magyar Hang írta meg, hogy száz fekvőbetegnél és negyven kórházi dolgozónál mutatták ki a koronavírust a Szent Imre kórházban. Nem...
Valamikor még aktív színházjáró lélek voltam. A kötelező közös, iskolai előadásokon túl is minden darabot megnéztem. Brecht, Arturo Ui vagy a Szalamandrák minden...
A jelenlegi szabályozás szerint az éttermeknek a házhozszállított ételek után 27 százalékos áfát kell felszámolni, míg a helyben fogyasztás esetén csupán...
Mielőtt végig olvasná – megjegyzem minden településen akad egy két kútfuró. Olyan 20-40 méterig képesek lemenni, s ennek az ára olyan cirka másfélszáz...
No Image Available
E-tron és e-tron Sportback modelljeivel az Audi valós alternatívává teszi az elektromos mobilitást a hosszútávú közlekedés számára, köszönhetően részben annak a töltési görbének,...
Támogató és tájékoztató szolgálatot indítottak Miskolcon élő, a szociális szférában dolgozó, valamint egészségügyi szakemberek. Az összefogás célja a koronavírussal...
Jakubik Laci, néhai barátom, kollégám a címképen. Ő volt a fotóriporterek gyöngye. Csodálatos érzéke volt a fényképezéshez, s ha munkáról volt szó nem...
A Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási igazgatósága a jelenlegi veszélyhelyzetben is biztosítani kívánja az üres lakások iránti, kiemelkedő lakossági kereslet kielégítését. ...
A bankok előtt rend és fegyelem van. Semmi pánik. Egyszerre csak annyit engednek be, ahány ügyféllel foglalkozni tudnak. A többiek addig élvezik a...