– Olyan ismerős nekem, valahol már találkoztunk.
– Ne játssza az eszét, reggel együtt borotválkoztunk. Mostanában mióta a pofaszőre is ősz már csak kétnaponta. Még jó, hogy naponta fésülködik.
– Ne beszéljen mellé, mondja mire kíváncsi.
– Semmire, én már mindent tudok magáról. Született 1949-ben, decemberi, nyilas. Korán félárva lett, édesanyja egyedül nevelte.
– Idáig stim.
– Korán kezdett dolgozni, érettségi után rögtön újságíró lett, először az Északnál próbált szerencsét.
– Ok. Később az a Déli Hírlap elcsábította.
– Kétszer is. 1980-ban megint Délis lettem egészen 2002 –ig. Mondhatom, hogy az alapításkor, mint gyakornok, majd a zárórakor én húztam le a rollót.
– Szép. Nem röstelli. Gondolom kapott ezért hideget meg meleget.
– Hogyne, erre mondják nem az a legény, aki adja, hanem aki kapja.
– Hű de nagy legény.
– Igen azzá tettek, annyit kaptam, mint az a bizonyos szódás ló.
– Mi volt a vád? Mivel gyanúsítottak?
– Mivel, hogy szándékosan tettem lapátra a Déli Hírlapot.
– Ne csinálj úgy, mint ha te nem láttad volna, vagy nem tudtad volna, mi az ábra.
– Na, mi?
– 1992. decemberében vettük át a Déli Hírlap Kft. vezetését. Szorult helyzetben, csőd előtt a 24-ik órában. Az elődünk, akit máig is nagyra becsülünk, mindent neki köszönhetünk, kellemetlen, kínos hagyatékot hagyott maga után. Pontosan 30 millió forint hiányzott a kasszából. Kinek mondjam, ez a pénz akkoriban óriási összeg volt. Likviditási problémák voltak, s minden erőnket össze kellett szedni, hogy 2002-ig a verkli úgy menjen, ahogyan ment. Mindenki idejében megkapta a fizetést, senkit nem küldtünk el, folyamatosan nőtt a lap példányszáma, éltünk, mint Marci Hevesen.
– Jó duma. Akkor miért húztuk le a rolót?
– Mert a világ haladt a maga módján, s nem úgy, ahogyan mi szerettük volna.
– Bővebben.
– Emlékezzél vissza az első napokra, amikor igazgatók lettünk. Bezárkóztunk, s töprengtünk, mit csináljunk a nyakunkba szakadt marsallbottal. Kaptunk egy kölcsönt az egyik tulajdonostól, a miskolci önkormányzattól, pontosan 4,5 millió forintot, amiért 12 milliót kellett visszaperkálni. Szép mi? Majd egy kedves kolléga tanácsára a Déli Hírlapból reggeli megjelenésű napilapot csináltunk. Könnyű volt, mert a konkurencia éppen akkor vonult ki a Borsodi Nyomdából, így rögtön helyet kaptunk a gyártási tervben.
– Már kapizsgálom, s akkor jött a nagy ötlet.
– Látom kezdesz megvilágosodni. Juhász Judit, Antall József akkori kormányfő szóvivője volt olyan kedves, s összehozott minket a Népszabadsággal. Egy hétre bezárkóztunk dr. Breitner Miklóssal, a Népszabadság akkori vezérigazgatójával. Kidolgoztuk a jumbo tarifát. Ennek a lényege, hogy a megyében a Népszabadság előfizetői 100 forint plusszért megkapják a Déli Hírlapot is. Cirka három hónap alatt csaknem 40 ezer előfizetője lett a Népszabadságnak. Ezzel az országos lap a hazai mezőnyben, csak a borsodi példányszámmal is első lett. Máig is töprengünk, hogy melyikünk volt a jobb, kinek is köszönhető a közös siker.
– S ezt hagyták a tulajdonosok?
– Jó hogy mondod, nem volt egy egyszerű eset. Jobboldali önkormányzat idején kellett ezt az együttműködést megmagyarázni. Szerencsémre értelmes emberekkel volt dolgom. Megértették, a mindig is baloldali kötődésű lapot, nem a Déli Hírlapba fűzték, hanem fordítva. Magyarul, a Népszabadsághoz adtak egy független lokálpatrióta újságot. S ez a páros pontosan, szinte órára pontosan kereken öt esztendeig óramű pontossággal működött. Ezzel beírtuk magunkat a hazai sajtótörténelembe. Ilyen sikeres együttműködés se előtte, se utána nem volt több, azóta sem. Kezdesz fárasztani.
– Oké. Majd folytatjuk. Tudjad, lesznek intim személyes kérdéseim is.
– Csak óvatosan. Ne menjünk fejjel a falnak.
Folyt.köv.