Nagy volt az öröm. Az utcánkban mindenki megkapta a szelektív hulladékgyűjtő kukákat. Na gondoltam, ezen túl nem fognak a gyerekeim morogni, hogy a papírt és a többi szemetet nem viszem el rendszeresen kocsival a pár kilométerre lévő gyűjtőbe, meg hogy nem vagyok elég környezet-tudatos.. mert eddig kaptam eleget.
Még egy műanyag flakon összepréselő szerkezetet is, gondolom figyelmeztetésként, amivel ugye egy hét után használat után bajlódik a fene.
No de alig értem fel a házba, jött a derűre a ború. Akárhogy is néztem, a konyhában, egy alsó szekrényben, jól eldugva csak egy, írdd és mondd egyetlen szemetes vödröt láttam. Nézem, nézem, bűvölöm, de csak nem nőttek újabb rekeszei. Na nem baj, gondoltam, majd megoldom valahogy a szelektív gyűjtést. Elővettem pár nejlon szatyrot, s kiakasztottam a konyhaszekrény fogantyúira. Nem mondom, hogy szép látvány volt, de a cél az most nem ez, hanem környezettudatosság. No a lelkem már fel is készült rá, egye fene a látványt, lesz ami lesz. Különben is, a nagy Németországban egy barátunknál ugyanezt láttam. Igaz akkor a röhögőgörcs kerülgetett, hogy Alex a konzervdobozok mosásával mennyi időt tölt el, de akkor még nem tudtam, rám is ez vár.
Az egyik szatyorban gyűlt a papír, a másikban a műanyag, fémdoboz. De ugye a tejes és egyéb dobozokat is ki kell öblíteni, így ezt is szorgalmasan csináltam. Egy hét sem telt el, a nagy kukában alig volt szemét, s mivel a szemetesek hetente kétszer is járnak, azon gondolkoztam, mit tegyek bele, hogy nekik is legyen dolguk, meg én is úgy érezzem, megdolgoznak azért a pénzért, amiért hetente kétszer reggel fél hatkor felkeltenek. S ez még nem minden, gondolom azért is fizetik őket, hogy a budai hegyekben lévő házak előtt direkt lármázzanak hajnalban. Mert hogy képzelik azok a fránya hegylakók, hogy fél hatkor még alszanak? No ennek megfelelően erős zajjal és kiabálással köszöntik a napot. Bezzeg a belváros lakóit csak nyolckor vekzálják, s gyanítom, azidőtájt az van nekik kiadva, hogy a forgalmat akadályozák, ahogy tudják. Ennek a kívánalomnak ők teljes mértékben eleget is tesznek. De hogy ne maradjanak munka nélkül, elkezdtem a kényszerű, soron kívüli lomtalanítást. Ám mivel kevés az időm, meg lehet, ragaszkodós is vagyok bizonyos szempontból, csak nem akart kétszer hetente még félig sem megtelni az a fránya kuka.
Na most mi legyen? A szelektív gyűjtők két hét alatt megteltek. Gondosan akasztgatom azóta is a nylon zacskókat a fogantyúkra…. de a dilemma maradt. Építtessem át a konyhaszekrényt, vagy sem? Azért ezt csak nem várják el tőlem a szemetesek. Hagyjam a fenébe az egészet? Nem, visszafelé nem megyünk kérem.
Sokat gondolkoztam, s jelentem tisztelettel, megvan a megoldás. Új házat kell építeni, környezettudatost.