Annyi minden történt, hogy már követni se tudom. Távoli barátaim a Duna televízió jóvoltából sokkal naprakészebbek mint jómagam itthon.
Hallották, hogy ledöntötték Orbán Viktor szobrát. Mi van nálatok – hogy, hogy ki állított szobrot a regnáló miniszterelnöknek – kérdezték. Látom, olyan háttér televíziózás lehetett ha itt nekem értetlenkednek. Elmagyaráztam ez csak olyan idétlen imitáció volt, olyan mint amikor a Kossuth téren a lámpavasra neveket akasztgattak – hogy ezen majd ki fog lógni. Morbid, kulturálatlan demonstráció – hasonlókat művelnek egyes radikális közel-keleti országokban. No, meg elmaradott afrikai törzsek varázslói, akik megnevezett bábukat szurkálva próbálják vágyaik beteljesülését elérni. Ráadásul ez a fajta döntögetés és az ehhez párosuló csoportok őrjöngése visszataszító volt. Annyira, hogy a baloldal józanabbik fele is késztetést érzett az ettől való elhatárolódásra. Ott volt Bajnai Gordon – s nem jutott eszébe felkiabálni – fiúk ezt azért még se kellene… Talán nem volt elég bátorsága vagy nem elég hangosan mondta…
Alcsúti úr a bankszövetség elnöke szakított Bajnaival illetve a pártjával – az indok kézenfekvő – nem ért egyet a Gyurcsánnyal való szakítással. Alcsúti úrnak két választása marad – alakít egy pártot és frigyre lép a DK -val. Vagy átmegy a DK -ba és onnan szorgalmazza majd a baloldali pártok tömörülését.
Tavares és a műve , -elszólta magát egy szocialista párti uniós képviselő asszony amit nem is tagad. Megemlítette – nyilvánosan amit egyébként már a kezdetektől mindenki tudhatott – a szocialisták adatokat, konkrét tényeket gyűjtöttek a jelentéshez. Nem is értem – ki más is gyűjthetett volna – kinek állhatott érdekében ennek a jelentésnek a megszületése, napirendre kerülése. Egyértelmű volt. Nem kellett itt találgatni, mi ebben most az újdonság.
Sajnos, nem most -mióta az uniós tagok vagyunk az ellenzék mindig és mindenkor igyekszik az igazát keresni Brüsszelben. Úgy gondolják ,régi beidegződés a magyar politikai folklórban, hogy kiteregetjük a belpolitikai szennyesünket vagy amit mi annak vélünk. Hol Moszkvába futottak az elvtársak, akik kiestek a pixisből – most meg nincs más közelebbi siratófalunk csak Brüsszelben. Különben kit érdekel az a csekélység, hogy ennek a nyilvános elmarasztalásoknak komoly anyagi következményei is lehetnek a hazai gazdaságra. Vajon mi lenne ha ezeket a vitákat , helyben rendeznék a pártok egymás között. Ez persze csak ostoba víziónálás – józanul magam se tudom elképzelni, hogy a hazai bal és jobb oldal , mármint mérsékelt közép – összefogjon. Esetleg szorult helyzetben – német mintára egy nagykoalicíóban gondolkodva oldják meg az összes problémánkat. Igazából ezt a fajta csöndes parlamentet már el se tudom képzelni.
Noha ma már az aktuális ideológíai kérdésekben olyan nagy a pártok közötti átjárhatóság, hogy csak a múlt kérdéseinek megítélésében van a vita. Ám a pénz és a hatalom iránti kölcsönös vonzódás minden jó szándékú közeledésnek, egymásra találásnak a gátja.
Itt az ideje , hogy a jelenre koncentráljunk.