Magam fotóztam – amikor megláttam ezt az ósdi speciális készüléket, s záporoztak az emlékek. Ilyen kagylós telefont hordtak magukkal az összes telefonszerelők. Ez volt a vonalvizsgálók elsőszámú munkaeszköze, szerszáma. Ha hívtuk őket első dolguk volt, hogy ennek a telefonnak a csippentyűit rárakták a vonalra. S ezzel bárhol bárhonnan tudtak telefonálni. Sőt a kapualji elosztó állomásokon is fel tudtak kapcsolódni a hálózatra. Így aztán aki egy ilyen csodamasinát szermányolt – úgy feketén, svarcban – telefonálhatott valakinek a kontójára. Megbújva a lépcsőházban. Ma már ilyet nem nagyon látok. Igaz telefonszerelők se nagyon vannak. Állítólag Miskolcon valamikor huszonöten voltak – ma öten lehetnek. Ők is jutalékos rendszerben dolgoznak. Ahogyan csökken a vezetékesek száma úgy forgácsolódnak ők is.
S még egy érdekesség – az állambiztonsági tisztek is dolgoztak ilyen egykezesekkel. Ha valakit szorosan figyeltek – a kapcsolódobozból egyenesben hallgatták le az illetőt. Vagy ha sürgős mondanivalójuk volt a központba ráhangolódtak egy-egy éppen tiszta vonalra és már is tárcsáztak. Akik meg sokkalták a számlájukat ezekre a trükkökre próbáltak hivatkozni. Sikertelenül.
Később jöttek a nyolcvanas években a cordless vezeték nélküli telefonok. Meglehetősen kevés csatornaszámmal – így akinek a kocsiban volt ilyen Budapesten százszámra talált magának szabad vonalat. Nagy divat volt a szomszéd kontójára telefonálgatni.
szantograf.hu