Igen kérem, ez én vagyok. De az vesse rám az első követ, aki az unokájáért még soha nem füllentett egy picit. Nos, én is ezt tettem a minap, többször is.Ennek az az oka, hogy Bogikám nem mindig hajlandó megenni az iskolai menzán az ebédet. Amikor megyek érte, éppen ezért megnézem a faliújságon mi is volt az ebéd, s ha tudom, az nem a fogára való, bizony otthon várja a kedvence, a rántott hús, vagy amit szeret.
Az egyik nap is nézem, nézem a felírást, azonnal tudtam a gyermek farkaséhes lesz.
Ülünk a kocsiban, s így szólok hozzá:
– No hallottam, ma sem etted meg az ebédet.
Kikerekedik az amúgy is szép nagy szeme, de aztán elgondolkodik:
– Ki mondta ezt nagyi? Ki árult el engem neked?
– Ki, ki… – töröm a fejem, mit is találjak ki…. – hát beszéltem az angyalokkal.
– Te tudsz beszélni az angyalokkal?-kérdezte ártatlanul.
– No hallod, persze hogy tudok – vágom rá…
– És mit is mondtak pontosan?- kérdezget.
– Hogy a levest meg sem kóstoltad, de a másodikból egy-két falatot ettél…
Elgondolkodik:
-Te tényleg beszéltél az angyalokkal…
Erről többet nem is esik szó, örülök, hogy megúsztam ennyivel. Másnap viszont mivel fogad az én drága szentem?
– No nagyi, ma mit mondtak az angyalok?
Ennek kérem a fele sem tréfa, itt a vizsga. Még szerencse, hogy újfent megnéztem a kiírást, s a válaszom így hibátlan is lett.
-Igazat mondtak, te tényleg beszélgetsz velük.
Azért látom, még nagyon töri a fejét, higgyen nekem, vagy sem, de aztán úgy dönt, nem feszegeti tovább a kérdést, hiszen nagyi miért ne mondana igazat?
Nos, ennyiben maradtunk.