A fafaragást nem nekem találták ki. Nem jól áll a kezemben a balta. Amíg élt a drága apósom, aranyéremmel kitüntetett mesterember úri dolgom volt. Ő gondoskodott a karácsonyfa talpról és úgy tudta beállítani, hogy az állt mint Katiban a gyermek. Ahogyan vidéken szokás mondani. Ráadásul volt türelme a szaloncukrokat felaggatni, ráfűzni a drótokat és a díszeket a világítást is a helyére tette. Bezzeg én – ahogy a családban mondogatják – csak klimpirozok. Így aztán néhány esztendeje megkérdeztem a Metróban, hogy vállalják e a fa beállítását ? Igen, akkor már is hoztam a kovácsolt vas talpat és megbeszéltük estefelé fizetek és viszem.
Amikor visszamentem , az emberke sajnálkozva mondta – a talp összetört, elvihetem s csináljak vele amit akarok. Ebből lett a cirkusz -a szeretet ünnepén a tulajdonossal aki éppen soproni alaposan összekaptunk. Ő mondta a jókívánságait de én se akartam adós maradni. Elvégre nem ingyen kértem, kialkudott áron vállalta, hogy mire visszajövők be lesz faragva. Ha hiszik ha nem estére minden megoldódott , végül barátok lettünk, igaz nem járunk össze még, de hát karácsonyra nem illő haragot hagyni.
A lényeg, hogy nekünk már műfánk van. Feleségem megoldotta, kiveszi a dobozból – mondtam hagyja rajta a díszeket és már is készen vagyunk. Igaz, nem olyan fenyőillatú de ha még egy kis autóillatosítót tennénk rá abból a wunderbaum tipúsuból már a rénszavarvasokat is eléje képzeljük.
szantograf.hu