Szegény apám röpke 48 esztendeje alatt két katonai elismerést – a Horthy érában Nyíregyházán – majd az átkosban hét Kiváló Dolgozó kitüntetést gyűjtött be. Büszkén őrzöm valamennyit. Ebből egyébként én is kaptam egyszer egyet úgy a rendszerváltás táján , amikor megkérdezték, ki az aki még nem kapott. Kaphattam volna többet is mert amikor igazgatóként átvettem a kiadót a fiókban még négyet találtam. Csak hát tetszik tudni ez mindig is egy havi fizetéssel járt, tehát inkább a könyvelés dolga volt, miként, kinek mennyi jusson abból a kevésből.
Egyébként ha visszagondolok – semmi nosztalgia -aki ilyet kapott örült úgy a pénznek mint a plecsninek is. Noha már a nyolcvanas években nem volt szokásban , hogy a nagy felvonulásokon bárki is magára aggassa ezeket műtyűrőket. Már csak Brezsnyev terítette be mint két mellét plecsnikkel. Lehet, hogy golyóállónak hitte. Ide illő komolytalanság – hogy a beteges főtitkár fájdalma volt – egy kitüntetést nem kaphatott meg ő sem. A Hős anya érdemrendet. Ám lehet, hogy a gyűjteményében csak azért is, ez is szerepelt.
Hogy le ne álljak a Lenini úton – ez a plecsnis dolog ilyentájt mindig eszembe jut. Mint régen a Népszabadságban most is hamarosan meglátjuk kik azok akik méltók voltak valamilyen állami elismerésre. Mindig átnyálazom a névsort, már csak azért is mert kíváncsi vagyok, meg illő gratulálni az ismeretségi körömbe tartozóknak. Őszintén tiszta szívből. Hozzátéve, már régen megérdemelted. Volna. Ezzel úgy bosszantom fel, hogy még csak nem is haragudhat. Meg nem süt át annyira az irigység.
Majd megnézem az illetők élőhelyét. Tutira mondom ez az elosztási trend rendszer semleges, nyolcvan százalékban pestiek. Mert ők közel vannak a tűzhöz. Meg magasabb rendűek- Jobban ki tudják taposni. Mert ezeknek az elismeréseknek az elérése soha semmiben nem változik. Nem is fog. Egyszer javasoltam – érdemes lenne megfontolni az egyszerű jól dolgozók, vagy teljesítők érdemrendjét. Jót röhögtek az ötleten. Pedig néha ezzel is le lehetne csillapítani a hátsó sorban elégedetlenkedőket.
Valamikor láttam egy ilyen javaslati lapot. Formanyomtatványt, kormány kitüntetésre – nem jelentkezni kell – hanem valaki aki ilyen információ közlésére jogosult kitölti a célszemély adataival.
Talán van belőle egy példány – hátha valaki kíváncsi majd feltöltöm. Van ilyen rubrika, hogy érdemek. Na ide aztán mindent belehet gyömöszölni. Bár nem fontos mert akinek már ilyen nyomtatványa van az már egyébként is a markában tudhatja a tiszti kereszt valamelyik fokozatát.
Egyébként nem irigylem azoktól akik megkapták. Egyszer egy bál előtt Varnus Xavér felvette a teljes garnitúrát. Ketten segítettek neki, hogy minden passzoljon. A helyére.Keresztszalag, pánt és pántlika meg ami csak hozzá dukál. No, de ezzel nem viccelődünk. Komoly dolgok ezek.
Hallom, mondják, savanyú a szőlő mert én ismét kimaradtam, megint nem kaptam. Nem is. Igen volt, nem először egy felterjesztésem, egy pénz nélküli – erre mondják csak a szégyen jár vele -díjra. Nem éltem bele magam, az történt ami korábban már ötször. Kiszavaztak. A felterjesztőt persze értesítették erről idejében – mit sem törődve vele , hogy időközben Ő már elhunyt. Ennyire figyeltek. Oda.
Egyébként ezt a fajta elismerést érdekes módon adják, osztják. Megnézik elég idős vagy e már hozzá és mennyire vagy közel Szent Péter kapujához. Vagy is olyan egészségügyi felmérés jellegű. Ha jól szimulálsz van esélyed a díjra. Sajnos én megbuktam minden szűrőn. Ha viszont megkapom rögtön elmegyek egy teljes felülvizsgálatra, alsó felső tükrözésre mert nagy lehet már a baj.
Mondtam savanyú a szőlő. Látszott is rajtam. Lerítt rólam, azok közé tartozom akik nehezen leplezik a hiú állati mivoltukat. Családom viszont megértett, kedvemre tettek. Szereztek egy igazi liba tollat. Egy szegény élő állatból húzták ki. Bearanyozták és így lettem Aranytollas.
Mit mondjak, van humoruk, nekem meg meg lett az áhított Aranytollam.
S már nem is annyira savanyú az szőlő.
A komolytalan gratulációkat tessék mellőzni!