Már csak arra emlékszem, hogy az átkosban épült meg a miskolci kenyérgyár. Talán még az avatásán is jelen voltam. Majd egy-két nagy ünnep alkalmából is meghívtak majd kaptam nemzeti színű szalaggal átkötött a házi kenyérnek álcázott pékterméket.A minőséggel sose volt baj. A mennyiséggel vesződtek folyamatosan. ?Minden több napos ünnep előtt – még nem voltak azok a ki-aszott nagy bevásárlóközpontok – kevésnek bizonyult az ellátás. Nosza neki – mi firkászok már előtte rákérdeztünk lesz e elegendő , válasz persze felkészültünk. Majd mentek panaszos levelek és telefonok a pártházba, hogy csak szikkadt volt a polcokon és a raktárakban osztották a frisset, s és ehhez hasonló sirámok.
Még beugrik egy régi életkép – valami ünnepség a földszinten, száll a lisztpor, s nagyon meleg van. Már az ing is lekívánkozik. Hosszú szöveg, kitüntetések és a megyei első titkár fia a főmérnök. Talán ezzel próbáltak gátat vetni a sok sok lecseszésnek ami a gyár vezetésének jutott.
Ma már tudjuk, minden kis üzletben pékség, százféle termékkel. A kenyér, a kifli és a zsemle teljes választékban .Nem hurcolásszák a kenyeret ládákban és guruló polcokon mint valamikor. Jómagam csaknem húsz évig laktam egy kenyérbolt felett.Széchenyi 48. szám alatt az első emeleten, ahová folyamatosan felszállt a péksütemények csodálatos illata. Starkné, Sárika volt a boltvezető és mellette szép fiatal lányok asszisztáltak. Ez volt akkoriban a város legjobb, legmenőbb szaküzlete. Állandó volt a sorbaállás, s óránként szállították oda friss kenyeret és a bucit.
Számunkra igazi nagy előny volt, hogy minden reggel a legszebb sós kiflit küldték fel a szokásos kakaómhoz. Ez is elmúlt. Vajon mi lehet most a kenyérgyár égnek törő palotájában. Nem hiszem, hogy létezik még.
szgráf