Esküszöm, hogy együtt érzek a Népszava valamennyi munkatársával. Tudom milyen az amikor egy újság megszűnik . Ráadásul most több az írástudó mint amennyit a szakma képes lenne befogadni. A helyzetet súlyosbítja, hogy az ottaniak mint baloldali érzelműeknek tituláltak nem sok lehetőségük marad az újrakezdésre a piacon.
A szakmában eltöltött négy évtized után mondhatom – a piac farkastörvényei itt is érvényesülnek. Vagy nem? Emlékszem azokra a Horn Gyulás sajtótájékoztatókra az újságíró szövetségben amikor a jobb oldali médiumok a miniszterelnöknek szegezték a kérdést – miért nem kapnak állami hirdetéseket? Válasz – majd utána nézek. Utána nézett, intézkedett és ezentúl nekik is csepegtették a reklámot.
Hogy mi ebből a tanulság – állami pénzen lélegeztető gépen bármeddig fenn le lehet tartani országos lapokat. A Népszava a maga 14 ezres példányszámával így még sokáig agonizálhatna. Egy nem titkos tény az előfizetés sosem elegendő egy napilap kiadásához ehhez még sok sok hirdető kell. Az ő pénzük nélkül – egyedül nem megy – ahogyan a bohóc is énekli.
A Népszava közismerten baloldali , nem kormánypárti és a kormánynak nem ők a szívük csücske. Igazából még lelkendezhetnének is , hogy eggyel kevesebb az ellenzéki sajtó. Még se teszik. A hírek szerint lovagiasan megmentik az újságot. Most ezt rebesgetik. Hogy mit kérnek érte cserébe nem tudom. Azt el képzelni se tudom, hogy lojalitással hálálnák meg a támogatást. Akkor ugyanis azt a 14 ezer előfizetőt vesztik el.
Ez már tényleg több mint a huszonkettes csapdája.
Szurkolok a kollégáknak. Mint ahogyan a nemzetes és a hírlapos újságíróknak is szorítottam. Ha a mentő projekt megvalósul akkor érdemes lenne egy nagy közös szolidaritási tanácskozást tartani. A téma, miként lehetne az országos lapokat a pártoktól, az állami finanszírozástól mentes, tárgyilagos, hiteles tényszerű elfogulatlan lapokká alakítani. Ha nem sikerül akkor, a kiszolgáltatottság viszi a romlásba az összest.