Meg ne sértődj , kedves kolléga , de ide az elejére írok valamit.
Pontosan 1970 őszén robbantották fel a mostani Pátria ház helyén volt Székelykertet vagy Béke éttermet. Mielőtt a Borsodi Szénbányászati Tröszt speciális mesterei aláaknázták a házat pincétől padlásig bejártam minden helyiséget. Nos, a tetőtérben találtam egy rogyant régi fotó masinát, olyat amivel talán még Petőfi Sándor dagerotípiája készülhetett. Megmentettem, s máig is bánom, hogy nem őriztem meg. Hazavittem, hogy rendbe hozom de a projekt meghiúsult a történelem sodrában. Egy biztos abban a saroképületben vagy az udvarban lehetett egy fotográfus. Olyan aki kijárt a Búza térre a piacokra vagy búcsúkba. Ki lehetett az a mester?
Sose tudjuk meg.
„Fotó Barkó”
*A 19. század közepének az egyik nagy találmánya volt a fényképészet, mint a képi rögzítés feltalálása. Miskolcra elsőként egy olasz vándorfényképész Arigoni Gáspár hozta el, és ő általa lett bemutatva ez a „csoda”, amivel elbűvölte az akkori embereket. 1844-ben, amikor is a miskolci fotókultúra formálódásának a kezdetéről beszélhetünk, elsősorban a műtermes fényképezésre kell gondolnunk. 1863-ban nyílt meg városunkban az első fényképészüzlet. A 19. század végére Miskolcon már 16 műtermes fényképész dolgozott.*
Anyai ágról én egy jó nevű miskolci fényképész család leszármazottja vagyok, bár én már nem tanultam ki sajnos, ezt az izgalmas mesterséget. Az én anyai nagyapám Barkó Imre volt, akit sajnos én már nem ismerhettem meg. Az 1944-es amerikaiak általi bombázáskor a légiriadó alatt épp az utcán szabadtéri fotókat készített, s nem volt már elég ideje egy légópincébe bemenekülnie. Repeszgránát találatot kapott, és ott az utcán azonnal meghalt.
Nagyapám a 20. század első éveiben nyitotta meg a műtermét, vagyis a fotózás kezdetének egyik úttörője volt. Az én édesanyám és még két testvére is fényképészmester lett, de főleg az én anyám volt az, aki a nagyapám mellett dolgozott. Majd az Ő halála után az anyám a fivérével együtt, folytatták ezt a mesterséget. Műtermük a Búza téren volt, eléggé frekventált területen, és igen jól menő forgalommal. Ezekben az években gyakran lehetett a nagyapámat látni a Búza téren, vagy a város más részein is fotóállvánnyal a hóna alatt, utcai fotótémát keresvén.
Az 50-es évekre visszaemlékezvén, mint akkori gyermek elég sok időt töltöttem az üzletükben, és belepillantást nyerhettem a fotózás rejtélyeibe. Bár ekkor még nem értettem meg az igazi lényeget. Természetesen nagyon sok műtermi fénykép készült rólam is ekkoriban, s a mai napig is megvan még az üveglemezre készült negatív. Tudniillik a korai kezdetekkor a felvételek ezüstlemezre, majd az előhívási és képrögzítési technikák fejlődésével üveglemezre kerültek a negatív fotók. A későbbiekben fokozatosan kiszorították már ezt a technikát a celluloid filmek.
Az 1902-ben szabadalmaztatott és mind a mai napig is használatos Tessar objektívvel (tárgylencsével) dolgoztak. Nehezen értettem meg akkor, hogy a fényképezőgépen miért fordítva, azaz fejjel lefelé lehetett látni a fényképezés tárgyát. Színes fényképek ekkor még nem léteztek csak jóval később, de amikor már egy kicsit nagyobb lettem, sokszor besegítettem az anyunak a kész fekete-fehér fényképek kiszínezésében. Így készültek még akkoriban a színes fényképek.
Ebben az időszakban, a valóságban ugyan létező, de nem előnyös vonásokat a negatívon egyszerűen kiretusálták. Vagyis így vált igazán tetszetősé a képen ábrázolt személy, még ha a valósággal ez nem is egyezett meg teljesen. De ez volt a kívánalom, hogy az illető mutatós legyen a fényképen.
Emlékszem szegény anyámra, hogy igen sok időt töltött el a sötétkamrában, az ilyen jellegű igen aprólékos munkával. Majd 1951-ben megalapították a Miskolci Fényképész Szövetkezetet, amelyben kényszerűségből tömörültek a miskolci fényképészek. Az én anyám már nem tette ezt, de még bedolgozott otthon (retusálás, fényképkiszínezés) más megbízók részére. Az anyám fivére egy másik műteremben még folytatta ezt a mesterséget a 60-as évek közepén bekövetkezett haláláig.
Ezzel véglegesen lezárult a „Barkó Fényképészet” 60 éven át tartó működése. Ők valóban elmondhatnák azt, hogy a fényképezés megszületésének és ifjúkorának a megalapítói és résztvevői voltak.
Ha ma visszatérhetne az én nagyapám, nagybátyám, és az anyám is, a jelenlegi technikáktól már biztos, hogy elámulnának. Őszinte tisztelettel és szeretettel emlékszem vissza Rájuk.
Sugár Ildikó Judit
*Forrás: Tarczai Béla