A Dr. Lenkei Vitamin által az ÁNTSZ ellen indított persorozat hat év jogi hercehurca után végérvényesen, jogerősen lezárult. Az ÁNTSZ a legutóbbi, 2014. évi veresége után feladta, és amint az mostanra kiderült, már újabb felülvizsgálati kérelemmel sem fordult a Legfelsőbb Bírósághoz. Így az ügy a Dr. Lenkei Vitamin győzelmével végre lezárult! Megerősítést nyert, hogy 6 évvel ezelőtt az ÁNTSZ alaptalanul és jogsértő módon rágalmazta és bélyegezte meg a Dr. Lenkei készítményeket!
– 2008/2009 telén az ÁNTSZ (Jelenleg: Kormányhivatal Népegészségügyi Szerv) a rendőrséggel, lecsapásszerű razziákat tartott Budapest és Pest megye Dr. Lenkei Vitamin szaküzleteiben, arra való hivatkozással, hogy a Dr. Lenkei készítmények „egészségkárosítóak lehetnek.” Ezt a hazugságot használták fel ürügyként a támadásra.
– A Dr. Lenkei Vitamin ügyvédje helyben felhívta az ÁNTSZ figyelmét számos eljárásbeli jogsértésre, de ez a végrehajtókat nem érdekelte. Több tízmillió forint értékű készítményt foglaltak le oly módon, hogy a vásárlók szeme láttára szedték le a polcokról, és csomagolták fekete zsákokba, majd hatóságilag lezárták, azzal az ürüggyel, hogy a zsákban lévő készítmények (vitaminok, ásványi anyagok) „egészségre ártalmasak lehetnek”.
– A minden egyes szaküzletben végrehajtott jogsértő és alaptalan eljárás hátterében egy” felülről jövő” utasítás állt. Dr. Falus Ferenc, az akkori Országos Tiszti Főorvos önkényesen, ok és bizonyíték nélkül adta ki a „parancsot” a Dr. Lenkei üzletek elleni hadjáratra.
– A sértett természetesen pereket indított az összes súlyosan jogsértő ÁNTSZ határozat és intézkedés ellen.
– Az ÁNTSZ már a legelső peres eljárásban – a Bíróság hivatalos felszólításának ellenére – sem tudott felmutatni semmilyen bizonyítékot a készítmények állítólagos ártalmasságáról, sőt, még a Bíróság által beidézett tanúkat sem állította elő!
– 2014. január 14-ik napján meghozta ítéletét a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Jogerősen hatályon kívül helyezte az ÁNTSZ határozatait!
– Ahogy 24.K.33.801/2013/3. számú ítéletében fogalmazott:
„Mindezek alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes (ÁNTSZ) a tényállást nem tárta fel, és a perben a Polgári perrendtartás 336/A § 2. bekezdés értelmében őt terhelő bizonyítási kötelezettség ellenére a per során nem bizonyította az általa feltárt tényállás valóságát, ezért az őt terhelő bizonyítási teherre tekintettel a bíróság azt állapította meg, hogy határozata megalapozatlan.”
– Az ÁNTSZ végül beletörődött a sorozatos vereségbe, és ezúttal már nem fordult újabb felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz.
– Az ügy végérvényesen a Dr. Lenkei Vitamin fényes győzelmével zárult!
– Dr. Lenkei Gábor így nyilatkozott: ” Nem volt könnyű, de számomra egy percig sem volt kétséges, hogy végül győz az igazság! Nagyon köszönöm mindazoknak, akik töretlenül bíztak bennem, kitartottak és kiálltak mellettem!”