SzántóGráf

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn, a Pesti Vígadóban. A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt és Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket, valamint Bessenyei György-, Móra Ferenc-, Pauer Gyula-, Szinnyei József-díjakat és Népművészet Ifjú Mestere díjakat adott át.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a díjazottak Magyarország hozzáadott értékei, az az emberi többlet, amely képes pótolni a hiányzó nyersanyagot, tőkét, infrastruktúrát.

A tárca vezetője kiemelte: szükség van személyes példaképekre a közösségépítésben. Kitüntetést kapni felelősség, mert példaképként is meg kell állniuk a helyüket a közösségben. A kitüntetés rang, mert a közösség döntése áll mögötte, de felelősség is, hiszen a kitüntetetté a nemzet bizalma – tette hozzá.

Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést adott át

Dr. NEMES ATTILA, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Érsebészeti Klinika professor emeritusa részére,

Dr. TOMCSÁNYI PÁL, Széchenyi-díjas agrármérnök, az MTA rendes tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa részére.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Dr. ANDRÁSOFSZKY BARNA, a Magyar Egészségügyi Társaság alapítója és örökös elnöke,

Dr. BENYÓ ZOLTÁN, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnök és Informatikai Karának professor emeritusa,

Dr. GEDAI ISTVÁN, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója,

HUSZTI PÉTER, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, az MMA rendes tagja,

KASZÁS ILDIKÓ, balettmester, érdemes művész,

KOCSÁR MIKLÓS, Kossuth-díjas zeneszerző, érdemes művész, az MMA rendes tagja,

KÖVESNÉ DR. GILICZE ÉVA, Széchenyi-díjas közlekedésmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának professor emeritája,

Dr. SZUROMI SZABOLCS, az MTA doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora,

Dr. TAMÁSSY LAJOS, a matematikai tudomány doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar professor emeritusa,

TARÓCZY BALÁZS, wimbledoni bajnok, háromszoros világbajnok és Európa-bajnok teniszező, az Európai Nemzetközi Teniszszövetség Junior Bizottságának tagja.

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Dr. ÁBRAHÁM GYÖRGY, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar egyetemi tanára,

Dr. BAKONYI ISTVÁN, az MTA doktora, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa,

Dr. BENEDEK GYÖRGY, az orvostudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. FARKAS ATTILA, lelkész, érseki tanácsos, művészettörténész,

FÁZSY ANIKÓ, műfordító,

Dr. GYIRES KLÁRA, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének egyetemi tanára,

KALMÁR FERENC, volt országgyűlési képviselő, villamosmérnök,

Dr. KAPRONCZAY KÁROLY, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézetének vendégprofesszora, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár címzetes főigazgatója,

KORONKA LAJOS, pedagógus, a budapesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola igazgatója,

KOVÁCS LAJOS, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,
Dr. MADARÁSZ IMRÉNÉ, a Károli Gáspár Református Egyetem docense,

MOLNÁR GERGELY, bűvész, a Bűvészek Világszövetségének elnökségi tagja,

NAGY BÉLA, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának igazgatója, főgondnok,

Prof. Dr. NÉKÁM KRISTÓF, allergológus és klinikai immunológus, az orvostudomány kandidátusa, a Budai Irgalmasrendi Kórház Allergológiai és Immunológiai Osztály vezető főorvosa, a Magyar Allergia Szövetség alapító elnöke,

Dr. PAPP JÁNOS MIHÁLY, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanára,

Dr. PATAY PÁL, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott régész főmuzeológusa,

PÓSFAI PÉTER, az Oktatási Hivatal elnöke,

Dr. RÁBAI GYULA, az MTA doktora, vegyész, kémikus, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar, Kémiai Intézet Fizikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára,

SIMON KÁROLY, az MMA rendes tagja, formatervező iparművész,

Dr. SIMON PÉTER, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Numerikus Analízis Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

SIMONFFY MÁRTA MÁRIA, iparművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke,

DR. SITKEI GYÖRGY, az MTA rendes tagja, a Nyugat-magyarországi Egyetem professor emeritusa,

SZALAI ATTILA, nyugállományú diplomata,

Dr. SZALAI ISTVÁN, az MTA doktora, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának intézetigazgatója, dékán, egyetemi docens.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

Dr. ARDAY ANDRÁS, a Népjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Központ intézményvezető főorvosa,

BAKY PÉTER, festőművész, grafikus,

Dr. CZALBERT-HALASI JÁNOS, Acsa-Csővár háziorvosa,

Dr. DÉRI BALÁZS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Ókortudományi Intézet Latin Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. DONÁTH TIBOR, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének professor emeritusa,

Dr. FELDNÉ Dr. KNAPP ILONA, nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézet Német Nyelvoktató és Szakdidaktikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

Dr. GYENIS GYULA, biológus, antropológus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Doktori Iskolájának nyugalmazott egyetemi tanára,

GYÜDI SÁNDOR, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, művészeti vezetője,

Dr. KOVÁTS DÁNIEL, a Comenius Tanítóképző Főiskola nyugalmazott főiskolai tanára, a Kazinczy Ferenc Társaság alapító elnöke,

Dr. LÉGRÁDI JÓZSEF, az Országos Sportegészségügyi Intézet szakorvosa,

Dr. LUKÁCS FERENC, jogász, könyvvizsgáló, a Rákóczi Szövetség pénzügyi titkára,

Dr. MARÓDI LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. MÉLYKÚTI GÁBOR, a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának egyetemi docense,

Dr. MOHOS NAGY ÉVA, operaénekes, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető főiskolai tanára,

NAGY KÁROLY, kapornaki címzetes apát, székesegyházi kanonok, a veszprémi Szent Mihály Főangyal Plébánia plébánosa,

ORENDI MIHÁLY, a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,

OSZTOVITS ÁGNES, újságíró, a Heti Válasz főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára,

POPRÁDY GÉZA, az Országos Széchenyi Könyvtár nyugalmazott főosztályvezetője,

DR. PETER RAVIOL, a Ludwigsburgi Közigazgatási Főiskola docense,

ROMWALTER BÉLA, fővilágosító, a Sparks Camera&Lightning Ltd. ügyvezetője,

Dr. SIMON GYÖRGY, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Kórélettani Intézet nyugalmazott egyetemi tanára,

Dr. SIPOS JÁNOS, az MMA levelező tagja, az MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének tanára,

Dr. SZEPESI LÁSZLÓ, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának tanára, a Kárpáti Rudolf Vívó Klub mesteredzője.

TAKARÓ MIHÁLY, irodalomtörténész, tanár,

Dr. TURMEZEI PÉTER, villamosmérnök, számítógépes elektronikai tervező és gyártó szakmérnök, címzetes egyetemi tanár, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának volt dékánja,

VÁRADI PÉTER PÁL, fotográfus, a PéterPál Kiadó ügyvezetője,

Dr. VINCZE PÁL, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Testnevelő Központjának igazgatója,

Dr. ZSOLDOS FERENC, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke,

GAÁL JENŐ, verbita szerzetes,

Dr. SZABÓ CSABA ATTILA, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának egyetemi tanára.

Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ANDA LÁSZLÓNÉ, pénzügyi szakértő,

BA ÉVA, a Kecskeméti Katona József Színház súgója,

BALOGH ELEKNÉ, a Budapest XVIII. kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese,

Dr. BOROSS MARIETTA, nyugalmazott néprajzkutató, muzeológus,

Dr. CZINDER PÉTER, a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium igazgatója,

FÉNYES GYÖRGY, magyarnóta énekes,

HALMINÉ MIKÓ ERZSÉBET, a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola tanára,

Dr. LACZKÓ ZOLTÁN, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal gyámügyi ügyintézője, jogtanácsos,

NAGY LÁSZLÓ, a Tatabánya-Bánhidai Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosa, címzetes prépost,

PÁL KATALIN, a Podmaniczky Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára,

Dr. ROBERT LASCELLE ELLISON RODGERS, nyugalmazott teológia professzor,

Dr. SÁNDOR ENDRÉNÉ, református lelkipásztor,

SZABÓ JÁNOSNÉ, a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Angyalföldi csoportjának elnöke,

Dr. SZÉLES DEZSŐNÉ, a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője,

Dr. SZŰCS EDIT, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának tanszékvezető főiskolai tanára,

SZÉKELY-GYÖKÖSSY SZABOLCS, az MMA Titkárság Gazdasági és Pénzügyi Főosztályának vezetője.

Színvonalas szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

CSER KRISZTIÁN, operaénekes,

DEFFEND IRÉN, táncos, néptáncpedagógus, a Honvéd Táncszínház tagja,

HAMAR MÁRIA, a Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola igazgatója,

HOLB IBOLYA, táncpedagógus, koreográfus, táncos,

Dr. JUHÁSZ LÁSZLÓ, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékének egyetemi adjunktusa,

MESTER VIKTÓRIA, operaénekes,

NAGY TAMÁS, a Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium intézményvezetője,

ORVOSNÉ BARNA MÓNIKA, a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai docense,

Id. ÖKRÖS TIBOR, nagybőgős, előadóművész,

TÓTHNÉ KISS ERZSÉBET, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjának hivatalvezetője,

Dr. LEGOZA JÓZSEF, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Sugáregészségügyi Decentrum osztályvezető tisztiorvosa.

Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

CSÁKVÁRINÉ VERÉB VALÉRIA, az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium tanára,

LÉRÁNT KÁROLY LAJOS, a Zalai Polgári Körök Egyesületének vezetőségi tagja,

PAÁL ISTVÁN, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke,

RÁCZ RITA, a Magyar Állami Operaház operaénekese,

SZIBERNÉ FEHÉR ÉVA, a Kaposvári Általános Iskolai és Egészségügyi Gondnokság gazdasági vezetője,

Dr. TAKÁCS ANDRÁSNÉ, ének-zene tanár, karvezető,

TÓTH GYULA, pedagógus, mesteredző,

VIDA ZOLTÁNNÉ, a Nagyatádi Karitász Csoport alapító tagja,

HAJDÚ FLÓRIÁN, táncos, szólista,

LÁTÓ RICHÁRD, a Kecskeméti Katona József Színház zenei asszisztense.

Balog Zoltán hosszabb időn át végzett kiemelkedő közművelődési tevékenysége, a korszerű művelődés és a művészi ízlés fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Bessenyei György-díjat adományozott:

Czink Judit, a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Irodájának irodavezetője részére,

Dózsa György Károly, a nyírbátori „Szárnyas Sárkány” Kulturális Vállalkozás fesztiváligazgatója részére,

Kölcseyné Balázs Mária, a békéscsabai Szent István Egyetem Gazdasági-, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campusának tanársegédje részére,

Ureczky Klára Tünde, a hidasnémeti Közösségi Szolgáltató Ház vezetője részére.

Kiemelkedő népművészeti alkotó- vagy előadóművészi teljesítménye elismerésére Népművészet Ifjú Mestere díjban részesült:

Ágfalvi György és Hetényi-Kulcsár Klára, a Magyar Állami Népi Együttes táncművészei,

Dénesi Ildikó, kézműves, mézeskalács ütőfa készítő, fafaragó,

Dudás Dániel, a jászberényi Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncpedagógusa,

Soós Csaba, a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola és az ürömi József Nádor Általános és Művészeti Iskola pedagógusa, népi hegedűs,

Tóth Attila, kovácsmester,

Vastag Richárd, az ajkai Apte Alapfokú Művészeti Intézmény, a magyarpolányi Alapfokú Művészeti Intézmény és a veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Iskola és Művészetoktatási Intézmény néptánc-pedagógusa, néprajzkutató.

Kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjat vehetett át:

Dr. Bagi Gábor, a szolnoki Damjanich János Múzeum történész-muzeológusa,

Dr. Medgyesi Konstantin, a szegedi Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense, muzeológusa,

Dr. Konrad Sutarski, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára nyugalmazott múzeumigazgatója, költő, író, műfordító.

Levéltárosi szakterületen végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Pauler Gyula-díjban részesült:

Dr. Géczi Lajos PhD, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának főlevéltárosa.

Könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Szinnyei József-díjban részesült:

Bazsóné Megyes Klára, az érdi Csuka Zoltán Városi Könyvtár nyugalmazott könyvtárigazgatója,

Sohajdáné Bajnok Katalin, az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár igazgató helyettese,

Szellőné Fábián Mária, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának főigazgató-helyettese,

Szita Gábor, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa, raktárosa.

Exit mobile version