Régóta tudom, hogy nem hallgattunk Rákosi Mátyásra. Megettük az aranytojást tojó tyúkot.Feléljük a jövőt, unokáink jövőjét. Többet költünk mint amennyit megtermelünk. Tehetjük mert akárhogyan is tart a világ válság szabad tőke mindig van a piacon. Magas kamatra. Így aztán amit a borsodi kis falvakban kamatos pénzként becéznek azt a kormányzati körökben hosszú távú kölcsönként hívnak. A vége meg mindig ugyanaz.
A gazdaságpolitika első embere jelezte – vár ránk egy megszorítás a közeljövőben. S , hogy ne fájjon legalább két évre elhúzódó folyamat lesz. Elsősorban a költségvetési kiadásokat csökkentik amivel együtt jár majd egy széleskörű munkahely leépítés.
Nem is tudom ki mondta – a mostani gazdasági reform vagy nevezzük bárminek, legalább felér egy újabb Bokros csomaggal. Ez persze várható volt, hiszen valahányszor érzékelnénk egy kis javulást már is számíthattunk egy újabb hideg zuhanyra.
Amit viszont nem értek. Miért nem várta meg Varga Mihály , hogy mindezt majd az önkormányzati választások után jelenti be. Noha benső berkekben mindenki tudta sejtette, de minek a következménye lehet, hogy ezt ilyen gyorsan megosztják a nagy nyilvánossággal. Miért nem lehetett vele várni október végéig.
Szerény sejtelmem, egyszerű elővigyázatosság.Gyurcsány kormánya volt az amelyik választás előtt visszatartotta a nem éppen rózsás gazdasági adatokat az országról.Magyarul nem akarta az esélyeit rontani a választások előtt. Inkább titkolózott.
Ha a mostani kormány előrehozott őszinteségi rohamában azt akarja bizonyítani, hogy ők ennyivel különbek , akkor le a kalappal.
Jogunk van tudni a magyar kincstári állapotokról még akkor is ha ez belekavarhat a szavazás alakulásába.
Dicséretes. Példaértékű. Még se nagyon várom azt a csomagot.