Kurva rossz rémálmom volt. Alig vártam, hogy felébredjek. Szerencsémre valakikkel összebalhéztam, beindultam , rugdalóztam védekezés közben és a mellettem alvó feleségemet telibe találtam a lábán. Felébresztett, mi bajom?
Maradjon köztünk, csak neki meséltem el. Ott vagyok a Kennedy repülőtéren, várom a kofferokat és ott közlik velem, nem léphetek a szabadság földjére. Kitiltottak Amerikából. örökre. Rosszul esik, de kényszerűen tudomásul veszem. Majd hirtelen belém nyíllal a valóság, de hiszen én nem is tudok oda menni. Ódzkodom, frászt egyszerűen félek a repüléstől. Időnként hívnak, tippeket ajánlanak, hogy legyek úrrá a félelmemen, de makacsul tartom magam – én bizony ha csak nem kergetnek nem ülők a repülőre. Tehát Amerika nekem nem egy vágyálom. Illetve egy örök vágyálom.
Tehát kérem tisztelettel az illetékeseket, hogy ha lehetne személy szerint, névvel címmel vegyenek fel a kitiltó listára. Mentségemre szolgáljon , egyszer egy Moszkvai utat is visszautasítottam már úgy 1971-ben. Akkoriban potyogtak a MALÉV gépek hol itt hol ott és nem repültem Szovjetunióba. S ha most kiderülne, hogy nem tehetem be a lábam az USA földjére, nem kellene magyarázkodnom barátaimnak. Nem mehetek és kész. Törvény az törvény és meg ugye betartom ha már a sors ilyen csúnyán elbánt velem.
Persze azt, hogy honnan lett volna annyi pénzem, hogy tiltólistára vegyenek azt már nehezen tudnám kimagyarázni. Legfeljebb irigyelnének. Mindegy ez már a kutyát se érdekelné. Engem meg kifejezetten megnyugtatna.
Barátok között ez már így szokás.