Változatlanul érvényben van a Mazsihisz közgyűlésének döntése: továbbra sem vesznek részt a Holokauszt Emlékév kormányrendezvényein, hiszen a Szabadság téri emlékmű és a Veritas Intézet vezetője ügyében a kabinet nem akceptálta kéréseiket – mondja Heisler András. A Mazsihisz elnöke úgy véli, bár súlyos konfliktusokkal terhelték meg a még 2015 áprilisáig tartó emlékévet, de ezeket szerinte fel kell váltani a konszenzuskereséssel, a kooperációval.
– Elegendő az “olaj” a Holokauszt Emlékév lebonyolításához?
– Hanuka csodája, mely a korabeli jeruzsálemi szentélyben talált egy napra elegendő olaj nyolc napon át tartó égéséről szól, a közéletben ritkán ismétlődik. Mégis ott kezdeném: a kormány kezdeményezése, a holokauszt 70. évfordulójáról történő megemlékezés, Európában páratlan és rendkívül attraktív volt. A zsinagóga-felújítások, a Civil Pályázati Alap gondolata, a kiemelt programok tervei egyaránt egy különleges emlékév vízióját vetítették elénk. A tervek elkészítésébe néhány nagy demokratikus ország kormányának nagyköveteit is bevonta a kormány, ami a nemzetközi elfogadottságot volt hivatott szolgálni. Sokáig mindenki számára úgy tűnt, a dolgok a legnagyobb rendben haladnak. Kettő, később egyre fontosabbá váló részlettel azonban nem kalkuláltak a tervezéskor.
Senki nem vette figyelembe, hogy az emlékévet olyan társadalmi-politikai környezetben rendezik, melyet három választás amúgy is megterhel, s arra sem gondoltak, hogy az emlékév olyan emlékezetpolitikai kérdéseket fog a felszínre hozni, melyekről 40 évig nem lehetett beszélni, és a rendszerváltást követően is tisztázatlanok maradtak. A német megszállást évekkel megelőző Kamenyeck-Podolszkíjba történő deportálásról és mintegy húszezer zsidó meggyilkolásáról például a magyar társadalom legnagyobb hányada alig tudott valamit, de a korabeli magyar hatóságoknak és a társadalomnak a holokausztban játszott szerepéről sem folyt korábban élesebb diskurzus; mégis, ezek váltak a későbbi konfliktusok emblematikus mozzanataivá.
A kibeszéletlen múlt, a választási események sorozata által képződött korlátok olyan súlyos konfliktusokkal terhelték meg az emlékévet, hogy sokszor úgy éreztük, csak egy valódi csoda tudott volna segíteni. A Mazsihisz közgyűlésének februári döntése rendkívül határozott volt: távolmaradást hirdetett a kormány által szervezett megemlékezésektől és a holokauszt-megemlékezésekre kapott civil alapos pénzeket visszautalta a kormánynak. Fontosnak tartom rögzíteni, a médiában megjelent különféle manipulációk ellenére a Mazsihisz végrehajtotta döntését, a kormányrendezvényektől távol maradt és a civil alapok pénzeit maradéktalanul visszaküldte.
– Mire lehet számítani a következő hetekben, hónapokban, hiszen az emlékév áprilisig tart?
– Döntésünk változatlanul érvényben van, hiszen a Szabadság téri emlékmű és a Veritas Intézet vezetője kérdésében a kormány nem akceptálta kéréseinket. Mégis fontosnak tartok két dolgot hangsúlyozni. Magyarország a kialakult konfliktusok ellenére emelkedett megemlékezéseket produkált a holokauszt emlékév keretében. Vidéki településeken, fővárosi és helyi önkormányzatoknál, zsidók és nem zsidók összefogásával olyan értékek képződtek, melyre az egész ország büszke lehet. Elnökként több tucat megemlékezésen, kiállítás-megnyitón, emlékmű avatáson vettem részt és nem volt olyan, ahol a helyi vezetők, a helyi közösségek ne a legnagyobb empátiával nyúltak volna a magyar történelem e talán legsötétebb korszakához. Egyes kiállítások olyan színvonalat képviseltek, hogy határon túli érdeklődés is mutatkozott irántuk, van olyan is, melyet már Amerikában sikerrel bemutattak.
Úgy érzem, túl sok hangsúlyt kaptak az emlékév konfliktusai és méltatlanul kevés szó esett eredményeiről. Másik megjegyzésem pedig egy általános félreértésre vonatkozik. A Mazsihisz mindig az emlékezet-politika helyes gyakorlatáért szállt harcba, de soha nem a jelenlegi hatalom ellen kívánt fellépni. Szervezetünknek ugyanis nem ez utóbbi a feladata. Nem szabad összekeverni a hiteles megemlékezés követelését ezzel, még akkor sem, ha ez történetesen a kormánnyal történő konfliktus felvállalását jelentette. Mindenkinek tudnia kell, Magyarországon a nagy egyházak intézményeiken keresztül ezer szállal kapcsolódnak a társadalomhoz, ezen belül a mindenkori hatalomhoz. Ez együttműködési kényszert jelent minden szereplőnek, de fontos, hogy elvtelen kompromisszumok nélkül lehessen megvalósítani.
– Ebből a szempontból hogyan értékeli az elmúlt év eseményeit?
– A Mazsihisz egy nehéz évet tudhat maga mögött. Közgyűlésének februári döntését követően majd’ fél esztendőre a kormánnyal minden érdemi kapcsolat megszakadt. Ez rossz volt a Mazsihisznek, rossz a kormánynak és talán rossz az egész országnak. A második hatás viszont pozitív volt. A Mazsihisz működésének legitimitása rendkívüli módon megnőtt azáltal, hogy zsidó és nem zsidó civil szervezetek, illetve a véleményformáló értelmiség egy nem jelentéktelen része a Mazsihisz mögé állt. Ilyen a szervezet történetében korábban soha nem fordult elő, s ez erősen megváltoztatta közéleti pozícióját. A nemzetközi zsidó szervezetek, a Zsidó Világkongresszus, az Európai Zsidó Kongresszus és a demokratikus elkötelezettségű kormányok támogatása rendkívüli jelentőséggel bír a későbbi fejlemények vonatkozásában.
Az áttörést a Lázár János miniszter által szeptemberre összehívott Zsidó Közösségi Kerekasztal (ZSKK) jelentette. A Mazsihisz már a ZSKK-t megelőzve összehívta a zsidó szervezeteket, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően ne kizárólag a kormány, hanem a zsidó oldal egyeztetett javaslatai figyelembe vételével kerüljön sor az ülés napirendjének kialakítására. A kormány ezt tudomásul vette, s ezzel a zsidó oldal kimozdult korábbi “alattvalói” pozíciójából: deklaráltan a kormány partnereként kívánt a kerekasztalon részt venni. A Mazsihisz megerősödött közéleti pozíciója és a kormány érdeke jelenleg egy irányba mutat: a szervezet és a kormány közötti konfliktusokat fel kell váltani a konszenzusok keresésével, a kooperációkkal. A ZSKK-n a kormány korábban nem elképzelhető gesztusokat tett a zsidó szervezetek irányába, mindezt úgy, hogy közben nem kényszerítette a zsidó oldalt elvtelen kompromisszumok megkötésére.
– Legutóbb december közepén tárgyaltak a Miniszterelnökség képviselőivel. Minden szóba került, amit fontosnak tartottak? Hozhatnak érdemi eredményeket ezek a tárgyalások?
– Bár a miniszter hangsúlyozta, hogy nincs időkorlátja a kerekasztalnak, praktikus szempontok mindig határt szabnak a beszélgetésnek. Fontosnak tartottuk a magyarországi gyűlölet-cselekményekkel kapcsolatos joggyakorlat áttekintését, a ZSKK-n ezért részt vettek az érintett szervezetek legmagasabb rangú képviselői. A problémafeltárás megtörtént, abban bízom, hogy a jövőben lesz az egyeztetésnek hozadéka. Kaptunk egy tájékoztatást a IHRA (Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség) jövő évi tevékenységéről. Ez egy a laikusok számára kevéssé ismert, kormányok közötti együttműködés, melynek Magyarország fogja adni az elnökségét 2015-ben. S bár tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy kormányközi együttműködés, a kerekasztalon hangsúlyoztuk, hogy a szakterületi munkákba a zsidó közösség bevonását elengedhetetlennek tartjuk.
Szeretnénk, ha jövőre nem kellene előzetes konzultációk nélkül olyan döntésekkel szembesülnünk, melyek közösségünket érintik. Ez egyébként a 2014-es év egyik nagy tanulsága. A gazdátlanul maradt, úgynevezett elhagyott zsidó temetők kezelésének megoldására a kormány jelentős programot kíván beindítani. Tudni kell, hogy Magyarországon mintegy 1600 ilyen temető van, a holokauszt következményeként sok száz településen teljesen megszűnt a zsidó közösség. A hatszázezer áldozat és leszármazottaik hiánya nem pótolható. A megmaradt, százezresnek mondott magyarországi zsidóság az 1600 elhagyott temető karbantartását fizikailag nem tudja megoldani. A kormány nagyívű tervvel kívánja az ország sok évtizedes elmaradását pótolni: önkormányzatok, iskolák, egyetemek bevonásával, a szükséges pénzügyi források allokálásával a program jövőre elindulhat. Egy nemzetközi egyezmény alapján az elhagyott zsidó temetők az európai kulturális örökség részét képezik, így a program megvalósításával Magyarország ezen a területen is előre fog lépni.
A Mazsihisz kérte, hogy a szakmai-vallási kérdések és a felügyelet biztosítása érdekében a zsidó szervezetekkel szoros együttműködésben kerüljenek végrehajtásra a feladatok. Ezzel párhuzamosan a kormánnyal közösen tervezzük, hogy a temetőfelújítási programot összekapcsoljuk egy oktatás-nevelési projekttel, aminek keretében a diákok nem csak a felújításban vehetnének részt, hanem akár a helyszínen ismereteket kapnának arról, kik voltak itt egykoron, milyen értékeket alkottak, milyen szimbiózisban éltek zsidók és nem zsidók, s milyen veszteséget jelent hiányuk a lokális közösségnek. A decemberi kerekasztalon még szóba jöttek oktatási kérdések, illetve a zsidó civil szervezetek működésének finanszírozási kérdései is – valljuk be, jelentőségüknél sokkal kisebb súllyal.
– Azt mondta, a gyakorlatban tapasztalnak visszásságokat, az antiszemitizmussal kapcsolatos feljelentések után megakadnak az ügyek. Milyen panaszok érkeznek erről a Mazsihiszhez?
– Figyelembe véve az elmúlt évek keserű tapasztalatait, konkrét feljelentésnek értékelhető panaszok a Mazsihiszhez elvétve érkeznek. Ennek okát én az igazságszolgáltatás – közösségünk számára legtöbbször – hátrányos döntéseiben látom. Viszont ez a magyar zsidóság számára húsba vágó és biztonságérzetét erősen befolyásoló ügy nem tűnik megoldhatatlannak. Chabad testvéreink készítettek egy értékes felmérést és elemzést arról, hogy a feljelentések milyen arányban akadnak el, akár már a nyomozati szakaszban. A kerekasztalon az előterjesztést is az általuk működtetett TEV Alapítvány tette meg. A joggyakorlat problematikájáról szólt az eszmecsere, miközben mindenki egyetértett azzal, hogy a jogalkotásunk konform az európai normákkal.
– Még mindig reménykedik benne, hogy a Sorsok Háza ügyében is sikerül megállapodni a kormánnyal?
– Lázár János miniszter a szeptemberi kerekasztalon egyértelműen fogalmazott, amit most, a legutóbbi ülésen megerősített. A Sorsok Háza építését a kormány be fogja fejezni – tudtommal a beruházás már majdnem készen van. Ismerve a terveket, valamint bejárva a helyszínt, személyes véleményem, hogy a projekt egy építészeti sikertörténet lesz. A problémánk valójában mindig a kiállítás tartalmának és az ahhoz kapcsolódó oktatási projekt ismeretének hiánya volt. S bár jelenleg sincs konkrét információnk a kiállítás beltartalmáról, Lázár János egyértelmű nyilatkozata a zsidó oldal számára biztató: “a kiállítást csak a zsidó közösség konszenzusával kívánják megnyitni”.
Ez komoly politikai deklaráció, erre felfigyeltek a nemzetközi szervezetek vezetői is. Az IHRA elnöke, Sir Andrew Burns jelezte, hogy hajlandó nemzetközi testületet létrehozni a koncepció véleményezésére, a Yad Vasem – amennyiben a Mazsihisz ebben partner – kilátásba helyezte a koncepció kialakításában történő közreműködést. Jelenleg úgy érzékelem, hogy a korábbi “frontvonal” átkerült az illetékes miniszter és a projekt irányítói közé. Nekünk az a feladatunk, hogy megkíséreljünk együttműködni a végleges program kialakításában. Holokauszt témában azonban nem tudunk kompromisszumokat kötni, ebben eddig is kemény partner voltunk, szerintem ezután is azok leszünk.
– Melyek a még mindig vitás pontok, kérdések?
– Amíg nem ismerjük a Sorsok Háza koncepcióját, vitatkozni sem tudunk. Egyes információk szerint nincs is véglegesnek szánt elképzelés: akkor viszont neki kell fogni és meg kell alkotni azt. Lázár János azt mondta, jelenleg nincs időkorlátja a megvalósításnak. Ez hosszú munka lesz, párbeszédekkel, vitákkal kövezett úton kell eljutni a megvalósításig.
– “A felelősségteljes magatartást nem szépen hangzó mondatokkal, hanem tettekkel kellene bizonyítani” – fogalmazott nemrégiben a Schwezoff Dávidnak írt válaszlevelében. Nem nyugszanak a kedélyek?
– Mindenki ismeri véleményemet az úgynevezett Schwezoff üggyel kapcsolatban. Tévednek, akik ezt a konfliktust személyessé kívánják tenni. A Mazsihisz vezetősége, a Mazsihisz Elnökök Tanácsa, legutóbb pedig a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Zuglói körzetének tagjai kérték a BZSH elöljáróit, hogy kezdeményezzék az ügyvezető visszahívását. Itt közösségi akaratról van szó. Az elmúlt hetekben a BZSH közgyűlésének 25 tagja kezdeményezett rendkívüli közgyűlést Schwezoff Dávid ügyvezetői pozícióból történő visszahívásának napirendjével. Schwerzoffnak morális kötelessége, hogy a rendkívüli közgyűlést a lehető leggyorsabban kiírja. De illúzióim nincsenek, hiszen alapszabályi kötelezettségének sem tett eleget, amikor határidőre nem írta ki a választásokat a megüresedett elnöki posztra.
Pedig az elnök lenne az ügyvezető munkájának egyetlen közvetlen kontrollja. Mindenesetre az elmúlt néhány hónap során a BZSH szervezetét sikerült oly módon szétverni, hogy ma nincs elnöke, nincs vezető elöljárója, de van egy legitimitásában megkérdőjelezett ügyvezetője és egy, a működés határán mozgó, szétesett elöljárósága. A belső hatalmi fékeket jelentő bizottságok vezetői és tagjai egy szűk körből kerülnek ki: a választási bizottság és a számvizsgáló bizottság elnöke, a Rabbitestület igazgatója, és a szervezet ügyvezető igazgatója is ugyanannak a zsinagógai körzetnek a képviselője. Ez a típusú hatalmi koncentráció képes volt foglyává tenni az egész BZSH közgyűlését, magát az egész szervezetet. Amíg ez a kérdés nem oldódik meg, a kedélyek nem is fognak megnyugodni.
Biró Marianna – Népszava – http://nepszava.hu/cikk/1043538