Dicsuk Palit aligha kell bemutatnom. Egy igazi miskolci vendéglátós jelenség. Egy önálló intézmény, akinek életútja egybeforrt a város közelmúltjával. . Mivel valamikor egymással szembe laktunk a Széchenyi úton, a főutcán bármikor képesek vagyunk feleleveníteni a közös történeteinket. Amikor Palika nem akarta ideadni nekem a rollerját, én meg elhitettem vele, hogy a faskíróra ráírták: ezt Pityué. Emlékszem, fentről lefelé az volt rápingálva, Pajtás. Kapásból mondom, vezette a Palotást, a pénzügyminisztérium tapolcai szállóját, s most mint az Anna terasz tulajdonosa a belvárosi Paprika csárdában utazik. Az ötvenedik, látványos születésnapjára amit a Vigadóban rendezett – emlékezve nem kerülhettük meg közös barátunk – Fitos István emlékét. Akiről nemsokára a az Észak retro jegyzet sorozatában is írok majd.
Ám maradjunk a jelennél. Pali barátom mint régi vendéglátós úgy látta hiányzik a palettáról egy igazi magyaros konyhát vivő vendéglő a belvárosból. Ezért vágott bele a Piroska csárda megnyitásába, ahová állandó cigányzenekart szerződtetett volna. A Kortyolda helyén álló vendéglőben azzal kellett szembesülni, hogy itt még hétvégenként sincs igény egy ilyen népi zenés vacsorázó helyre. Változott az ízlésünk, a különböző egzotikusnak tetsző konyhák iránt nagyobb az érdeklődés mint a magyarosra. A kínai, az olasz és thai vagy az indiai szakácsok jobban megmozgatják a fantáziánkat mint a szaftos kalóriadús magyaros ételremekek. Pali szerint ez annak is a következménye, hogy az utóbbi években elsorvadt a szakácsok képzési rendszere. Szét tagolódott és nem vagyunk képesek rangján menedzselni ezt a fajta gasztronómiai művészeti ágat. Bővebb folyt. köv.