Magam se vagyok egy egyszerű könnyű eset. Őseim kereskedők voltak a javából így aztán a véremben lehet a szakma fortélya. Az első számú igazság, a vevőnek mindig igaza van. Feleségem üzletében nem egyszer megesett, hogy az árcédulát elkeverte a kirakatrendező. Az elcsábult vásárló ráugrott a táskára és ragaszkodott a vitrinben látott árhoz. Persze, hogy megkapta.
Nos, a Tesco sose volt a kedvencem. Túl nagy és lélektelen. Több benne az egyenruhás biztonsági őr mint a segítőkész eladó. Ám ha arra esik az utam csak betévedek oda is.
Kértem a hentes pultnál fél kiló sertésmájat. Kedvencem, roston és dinsztelve is. Szoktam kérni az eladót, hogy ha éles a kése szeletelje fel mert otthon az nekem nehezebben sikerül. A Centrum Spárban már ismerik a szokásom, kérés nélkül szabdalják.
Itt viszont – ma délután – közölte a hentes, hogy csak a csontos húst szeletelheti. Rendelet, belső szabály és miattam csak nem rúgatja ki magát.
Kérdezem, mennyire komoly ez a Tescos szabály.
Teljesen, ugyanis, ha sokan vannak ő nem bíbelődhet az én vacak félkiló májammal.
Oké, csak most egyedül vagyunk, senki nem áll a pult előtt csak megtehetné ha szépen kérem.
Óh , még az hiányozna, a videón látja a főnök és rögtön elküldenék.
Alkudozni kezdek. Tudja, mit kérek 8 darab ötdekás májat de külön csomagolva. Hátha így könnyebb lesz.
A lényeg, hogy csak nem boldogultam a rosszmájú hentessel. Ő bizony azért se szeletelt. Inkább unatkozott egy jót . Magában. Mivel a pult előtt rajtam kívül egy lélek se várakozott.
Na ennyit a Tescorol! Ilyenkor jut eszembe, hogy mennyit kell reklámozniuk, hogy a saját balgaságait elviseljük és még is betegyük a lábunkat ebbe a miskolci áruházba.
