SzántóGráf

Az Élet menete Budapesten – az emberek felnőtt akaratával

image Elindult az Élet menete Budapesten vasárnap délután. A Dohány utcai zsinagógától a sófár hangjára induló tömeg a Károly körút – Deák tér – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre tart.

A zsinagóga előtti teret megtöltő tömeget Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színész köszöntötte.

Bandi László kiemelte: a 14. alkalommal megszervezett Élet menete megmutatja, hogy egyedül a szabadság, a „felnőtt emberek saját akaratán nyugvó belátás” teremtheti meg azt a megnyugvást, békességet, amelyre Magyarországon a zsidó és keresztény emberek egyaránt vágynak.

Hegedűs D. Géza arra hívta fel a figyelmet, hogy ahol kevés a tudás, az ismeret, ott nagy a sodródás és a szellemi kiszolgáltatottság veszélye, ez pedig bizonytalanságot, szorongást szül, ami agresszívvá, intoleránssá tesz mások nézeteivel, származásával, vallásával, bőrszínével szemben

 

Az Élet menetét tizennegyedszer tartják meg, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

 

 

Exit mobile version