Bizniszmúzeum a bazártömbben – a félhomályban bámultuk a monoszkópot -zongoránk se volt – miért nem szeretem a nyaktekerészeti díszítőelemet – megsétáltattam az emeletes alumínium lábaskákat- a földszinten klimpíroztam
Szántó István
tv tavasz régi
Nézem, nézegettem ezt a kis képernyőst, s nem tudom eldönteni, Tavasz vagy Kékes. Ez a két márka a Videoton gyár terméke volt az első tömegtermelésű, olcsó televízió. Kereken 4200 forintért vesztegették a miskolci tévé szalonban, ahol ma éppen a Telekom fészkelte be magát. Az üzlet két részből állt, volt egy hátsó traktus, félhomállyal. Ott lehetett válogatni a tévék közül. Világosban ugyanis nem volt elég fényereje egyiknek se. Drága édesanyámmal sokáig nézelődtünk ott, – csak délutánonként mert délelőtt csak a monoszkóp vibrált – mígnem összegyűlt annyi pénzünk, hogy egy nagy képernyőset vegyünk. Egy Horizontot, ami 6200 forintba került. Ez volt az első fekete fehér készülékünk.A szomszédunk a Farkas család megelőzött jó három évvel egy Tavasszal, s az antennáját oda buherálta a mi erkélyünkre.Soha nem hívtak tévézni, de nem is mentünk volna át. Mint ahogy mi se szerettük az ilyen fajta szomszédolást.
Hogy miként jutott eszembe ez az emlék. Nos, Miskolc belvárosában, ott a bazár tömb sarkában van egy régiség kereskedés , pontosabban egy lomis áruház. Ott aztán annyi minden fellelhető a közeli múltunkból, hogy nehéz abba hagyni a nosztalgiázást.
Festmények, pontosabban utánzatok, bekeretezett poszterek és a szokásos szentképek, amelyek nem hiányozhattak a vidéki tiszta szobák dupla ágyai felül.Már régóta nem szeretem a nyakkendőt. Nem titok, haragszom rájuk. Míg kockahasam volt addig szívesen lengettem a nyakam alatt. Mostanában viszont sikerült tekintélyes hasi domborulatot fejlesztenem, ezen pedig alaposan meggörbülnek ezek a nyak tekerészeti remekek. Korábban gyűjtöttem és válogattam köztük. Kötni bezzeg sose tudtam. Hol apósom, hol a vejem varázsolt rájuk csomókat, amibe csak be kellett bújnom mint a régi gumisokba. Itt ebben a boltban fillérekért lehet ilyeneket venni.Na itt aztán minden van amire nekem nincs szükségem.A Széchenyi út házunk földszintjén laktak Mihaleczék. Nekik volt zongorájuk, nekünk soha. Így gyerekként oda jártam klimpírozni. A család félreértette az érdeklődésem, s majdnem elküldtek zongorázni tanulni. Én viszont észnél voltam, s nem mentem. Ma már sajnálom. Tetszik látni a páncéltökös mellett azt az alumínium ételhordót. Olyannal sokat sétálgattam. Anno. Arra a bal sarokban feltűnő kottatartóra vevő lennék. Olyan mutatós.Na kérem szépen, volt egy időszak amikor ezeket a mázas cserép tálakat nemcsak gyűjtöttük, de ki is aggattuk a falra. Hogy minek a franc se tudja. Olyan népiesen urbánus szokás volt. Vagy urbánusan népies…? Ha a bazártömbben kolbászol menjen be ebbe a biznisz múzeumba! Ha szerencséje van üres kézzel jön ki, de jól szórakozik.
