SzántóGráf

Megszólal a karját elvesztő férfi munkaadója – kioktatták a félkarú dolgozót – a munkavédelmi vizsgálat még nem döntötte el ki a hibás

kenyér1 Mint köztudott, június hónap végén szenvedett a munkahelyén végtagvesztéssel járó balesetet Koscsó Richárd. A szerencsétlenül járt fiatalember kálváriája bejárta a médiát, balesetét részletesen taglalva, összegezve kártérítési igényét, valamint az életjáradékra is precízen kitérve. Azóta Miskolc lakossága már szárnyai alá vette őt és családját, tekintettel arra, hogy akkori albérletükből távozniuk kellett, neki, élettársának, és annak két kiskorú gyermekének, a város lakossága, egy emberként összefogva lakhatást biztosítottak számukra.

A balesetet szenvedő fiatalember akkori munkaadói eddig a pillanatig nem nyilatkoztak. Azért döntöttek úgy, hogy megtörik a csendet, mert azt gondolják, számtalan megalázó helyzetet kell elszenvedniük úgy, hogy az igazság valójában egészen más, mint amit a balesetet elszenvedő fiatalember állít.

Fülöp Béla, és Fülöpné Lipták Viola a Tanoda Pékség vezetői nyilatkoztak az ügy kapcsán.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Számtalan kérdésünk van Richárdhoz, többek között az, honnan gondolta, hogy a Tanodának biztosítása van.

Szeretnénk még hozzá tenni, hogy Koscsó Richárd már több mint három éve dolgozik az üzemben, rendszeresen részt vett a munkavédelmi oktatásokon, de ennek ellenére alapvető, köztudott tény, hogy egy működő gépbe, ami forgó mozgást végez (pl. betonkeverő, daráló, kukoricadaráló) nem nyúlunk bele!

 

Rettenetesen sajnáljuk a vele történteket, ellenben még számos tisztázatlan kérdéseinkre mihamarabb szeretnénk választ kapni!

 

(Theodorovits Andrea)

 

 

Exit mobile version