Fletó Miskolcra jön – A Gyurcsány szabadon könyvem kedvezményes áron – kiárusítás az ITC székházban
Szántó István
Ez a kép valamikor Szárszón készült. Akkor még talán maga se gondolta, hogy felviszi az Isten a dolgát. Farkasházi piknikjén látható, s már régóta töröm a buksim, ki is lehet a mellette álló kockás inges.Ez a kép könyvem bemutatóján készült Budapesten a Szamos marcipán kávéházban. A sajtó munkatársai mazsoláztak, kérdezték melyik a könyv legérdekesebb része. Mondtam, az amit kihúztunk. Fletó kérésére.Rég volt, igaz voltA könyv amit ajánlok mindenkinek. A lényege, hogy sikerült a kulisszák mögé lesni.Minden kérdésemre egy nagyot sóhajtott. Gondolkodott, s mindenre válaszolt. Majd megesett nagy ritkán, megbánta és kérte, hogy töröljük.
Talán 2014 tavaszán írtam a Gyurcsány szabadon című interjú könyvemet. Csupa olyat kérdeztem, amit regnálása idején magam se mertem volna. Akkoriban már nem volt kockázat. Szerencsém volt a volt miniszterelnök készséges volt, három napig faggathattam. Sikeres volt, utána nyomtattak belőle még néhány ezret. Maradt is belőle a nyakamon. S az üzlet az üzlet, itt az alkalom, hogy aki még nem olvasta az ITC székházban olcsón megveheti.