Nem akárhol fedeztem fel ezt az elhagyatott liftet. Pesten a Síp utcában a Mazsihisz székházában. Tökéletes eredeti állapotában egy félreeső helyen tárolják mellette a régi felvonó motorral. A márkája Wertheimer mint az a bizonyos páncélszekrény gyártó cégé. Lehet, hogy azonos vállalkozásról van szó. A kabinban sok felesleges cuccot tartanak. S ami lényeges a tulajdonosok nem is tudják micsoda értékes ipartörténeti emléket spájzolnak. Fogalmuk sincs, hogy mi lesz a sorsa. Csak nehogy valamilyen MÉH telepen kössön ki.
Karnóczi Istvánnal a Miskolc Lift tulajdonosával többször beszélgettünk arról, hogy érdemes lenne egy lift múzeumot alapítani. A 24. órában vagyunk. A felvonók, a személyliftek műszaki történelme megérdemelne egy önálló bemutató helyet. Akár a miskolci egyetem területén. A gyártásnak és a használatának helyben meg van a kultúrája tehát érdemes lenne akár pályázati pénzből is megvalósítani. S a még fellelhető régi lifteket itt kellene összegyűjteni. Időutazás céljából.
Jómagam már nem egyszer beleártottam magam a szakmába. Részt vettem anyagi hozzájárulással a miskolci Pátra ház liftjének a megépítésében. Ott ahol a tervezők kijátszva a rendeleteket kispórolták ebből a magas házból. Majd a miskolci médiacentrumban az én terveim alapján valósult meg a ház stílusához illő csupa üveg , tükrös lift. Ebben az is szerepet játszott, klausztrófóbiás vagyok. Itt tudtam meg, hogy vannak alsó olajnyomásos és felső húzómotoros szerkezetek. S azt is, hogy mi a különbség a kettő között. Itt a Schindler egy alsó olajnyomásost épített, ami meleg időben kinyomta az olajat. Hogy, hogy nem a ház új gazdái elsőként dobták ki ezt a csodálatosan megtervezett kabint. Talán azért mert méltóságteljesen lassú járású volt.
A könyveim egyikében sokat írok a miskolci liftekről. Arról is, hogy az első a megyeházán volt, de ma már csak a helye van. A hűlt helye. Később készült a Weidlich palotában ami évtizedekig csak helyben rozsdásodott. Gyerekként az Arany János utcai lottóházba jártunk liftecskézni mígnem a házmester rajtakapott minket és elhajtott. Később amikor már ott laktam egy vasárnap délelőtt három órára családostul beszorultunk az egyes felvonóba. A kimentésünk nem volt egyszerű. Idegességemben az összes ki tudja milyen vitamin tablettát benyeltem. S a következő tíz évben még a lift gombját se mertem megnyomni. A huszadik emeletre is gyalogosan szaladtam fel. Jó kondiciónáló edzések voltak.
A lényeg mentsük meg ezeket az ipartörténeti emlékeket, s keressünk helyet a városban egy liftes múzeumnak.
