A buszbaleset apropóján – mintha páholyból láttam volna – vesszőparipám a követési távolság megkövetelése – ehhez jön a relatív gyorshajtás – a többi smafu
Szántó István
Emlékeimben sok sok karácsony előtti közúti, vasúti tragédia él. A sors különös csúnya játéka ezek a szörnyűségek. Nem mintha az év más időszakaiban nem lenne elég baleset, de ilyentájt még inkább megrázóak.Mindenki arra gondol, milyen lesz a buszbalesetben érintett családok szentestéje. Jómagam meg azon elmélkedek, hogy mire képes a média egy egy ilyen borzalom kapcsán. Mindenevő vagyok, még a lerágott csontokra is, valamennyi hírt elolvastam és ezek tudatában a legapróbb részleteket is sikerült úgy összeraknom mintha páholyból néztem volna a történteket.
Mint gyakorló volánforgató csaknem ötven esztendeje pusztítom az üzemanyagot. Nem egyszer járom meg a Budapest Miskolc közötti sztrádát úgy, hogy a ködön át még az útburkolatot is alig látni. Ilyenkor nincs más lehetőség a túlélésre, hogy betartjuk a kötelező követési távolságot. Természetesen az útviszonyoktól függően. Egy ilyen síkos, vagy annak tetsző fényesen tükröződő pályán ez a szokásosnak akár a tízszerese. A sebesség meg a fékút függvénye. Igaz, utólag könnyű okosnak lenni, s ha mindenki megtartaná a jó tanácsokat éhen halnának a temetkezési vállalkozók és a karosszéria lakatosok.
Ebben buszbalesetben – ki tudja miért már a hírekben megelőlegezték a vizsgálat eredményét. Leírták a buszt előző kocsi a kelleténél hamarabb próbált besorolni a külső sávba. Gyorsan ment. Megpördült a csúszós úton. Az útkezelők nem sózták az aszfaltot. Volt aki a buszvezető agresszív vezetését kritizálta. Sőt újabban még a mentőszolgálat igazgatóját is kikezdték egy bődületes rágalommal.
Sorba mondva. Nemrégiben Strasbourgban jártam egy miskolci Volán busszal. Kíváncsi természetű vagyok végig követtem a pilóták vezetési stílusát, hozzáállását. Csaknem félszázan rábíztuk az életünket. Hála a sorsnak nem csalódtunk, profik voltak. Láttam a busz körül cikázó mazsolákat, amelyek nem egyszer kényszerítették biztonsági manőverezésre a sofőröket. Minden esetben igyekeztek menteni a menthetőt. A debreceni sofőr is ezt tette. Ezekben a buszokban van egy tachométer ami pontosan kimutatja mikor hol milyen sebességgel haladtak. Sőt újabban a sztrádadíjat számláló herkentyűt is ki lehet vallatni ugyanebben a témában.
A sózás. Nincs olyan közútkezelő infrastruktúra amely a lefagyással egy időben síktalanítani képes. Ez egy álom. Ezért nem hibáztathatók. Meg lehet próbálni rájuk kenni a felelősséget, de nagy butaság lenne.
Régi vesszőparipám – minden pályabaleset alapvető oka a követési távolság figyelmen kívül hagyása. S ehhez jön pluszként a relatív gyorshajtás. Minden más smafu. Majd jöjjön a nagy kérdés – tud e valaki olyanról, hogy a rendőr követési távolság be nem tartása miatt büntették meg. Azért mert az előtte szabályosan haladót megpróbálta letolni a pályáról. Ledudálta, levillogta és még át is integetett valami cifrát. Sok ilyen örűltség szenvedő alanya voltam és ezt hiába tiltják a szabályok soha semmikor nem büntetnek érte. Miért?
