Hogy, hogy nem kezembe került ez az értesítő. Jelezték, hogy a miskolci lakásigénylők sorában cirka a 15 ezredik lehetek. Nekem elhihetik ez a sorszám igen is nagyon reménykeltő volt a hetvenes években. Ugyanis egy idő után lehetett választani, egyszerű tanácsit vagy szövetkezetit akarok. Persze részletre. Kimondom, bagóért hozzá lehetett jutni a szövetkezeti panel lakáshoz. Persze ez függött attól is, hogy kinek mennyi volt a családi összjövedelme.
Miskolcon azokban az időkben mindenki ismerte a lakáshivatali vezetők nevét. Ha máshol nem a tanácsi hirdetésekben, amelyben közölték a fogadóórákat. Úgy emlékezetből, Kammelné, Papszabó és Mezei doktor is vezette egy időben ezt az igazán kulcs pozíciós hivatalt. A fogadóórákon hiába osztottak sorszámot mindig volt egy kis cirkusz, Hivatalból és privát célból is gyakran megjelentem ezeken az össznépi eseményeken. Az esélytelen nyugalmával figyelte a sorban állókat akik időnként családostul, gyerekekkel furakodtak. Persze mindenkit meg lehetett érteni. Miskolcon áldatlan volt a lakáshelyzet míg be nem köszöntött a panelkorszak. Szidhatjuk, becsmérelhetjük az össze vissza lerakott betonrengetegeket , de ha a francia licencen alapuló szovjet házgyár nem indul be sokan nyomoroghattak volna még társ és albérletekben.
S amiről sokáig nem beszéltünk. A lakásigénylési sorszám az csak olyan tájékozódási pont volt.
A jelentkezőket még külön pontozták is. Pártmunkások, belügyesek a társadalom fontos emberei, a magas kitüntetésűek, a munkásőrök és az egyéb protekciósok, a szocialista össze köttetéssel bírók akár ezerrel is előbbre sorolhattak. Ja és ne feledjük a megyei első titkárnak és a tanácselnököknek is volt saját személyi keretük. Tehát ha Bodnár Ferenc úgy gondolta, hogy ő valakinek kiutal egy lakást minden gond nélkül megtehette. Meg is tette. Ez a fajta lehetőség felért egy pallos vagy egy első éjszaka jogával.
Ne feledjem, a lakásosztályok vezetői ritkán mentek csak úgy békésen nyugdíjba. Olyanok voltak mint a szalmabábuk a szuronyos gyakorlópályán. Folyamatosan jelentgették őket és ha betelt a pohár kreáltak néhány rendőrségi ügyet. Ezeknek a híre vírusként terjedt el a városban. Nem is csoda, nagy volt a csábítás. Próbáltam a régi újságokban egy két ilyen ügyet elő bányászni. Nem sokat találtam. Ezekről nem volt politikus írni. Különben ha megtesszük, szemünkre hányják a hivatalnokok – hogy kik azok a szerkesztők akik egy-egy telefonos utasításra költözhettek új lakásba.
Különben ezt a sorszámot soha nem élesítették be.