Oda lett a ragacsos lépegető -világtalálmány pókvadászatra – többet ér mint egy hatlövetű – van aki háziállatként neveli
Szántó István
Úgy jó negyedszázada kaptam egy ragacsos műanyag pókot. Tenyérnyi méretűt, feldobtam a falra ahonnan apró tapadó korongjaival, a gravitáció teljes erejével komótosan lépegetett lefelé. Olyan élethű volt, hogy a hozzám hasonló pókfóbiások ledermedtek a félelemtől.
Noha akkoriban még nem volt szokás háziállatokként madárpókokat és egyéb ízelt lábú fekete özvegyeket tartani a lakásban.
Különben egy talpig tetovált gengsztertől tudom, hogy egy ilyen méregtelenített pók többet ér mint egy hatlövetű. Egy ilyennel jár pénzt behajtani. Elmondta, hogy akinek a füle mögé tette egy se ellenkezett. Fizettek. Hiába ilyen a világ.
Különben egy kertes házban mindig akad egy két pókocska. Mi nem bántjuk ezeket. Állítólag szerencsét hoznak. Így aztán szemeteslapátra seperve élve hajítjuk ki. Aztán várjuk, hogy tényleg lesz e malacunk. Egy hölgy esküszik rá, pontosabban esküdött rá, hogy a pókok a szerencse elő hírnökei. Mielőtt megkérték volna a kezét, szinte a semmiből pókhálósodott be a leányszobája sarka. Bár ma már nem is annyira biztos, hogy ezzel valóban jobbra fordult volna az élete.
S akkor jöjjön a világ találmány. A pókfogó bot. A végén ott van a messziről irányítható csípő, amely lazán, szőrmentén markolja meg a kis szerencsétlent és ugyanezzel a lendülettel ki is tehetjük a szabadba. Megmondom, nekünk már régóta hiányzott egy ilyen szerkentyű. Egy sorozatot rendelek belőle. Hátha ez is eltűnik majd a piacról mint a ragacsos lépegető óriáspók…
