Ne tessék azt gondolni, hogy nem vagyok eléggé szociális érzékeny. Sőt. Mióta ebben az utcában lakom már több hajléktalannak is szállást adtam. Az elsőt Guba Lajosnak hívták, s szükséglakásban tengödött a szomszédos utcában. Valami miatt nem érezte magát biztonságban a szomszédai miatt. Ha meg felöntött a garatra haza se talált volna. Végül is mi adtunk neki egy hajlékot és elláttuk ételllel is. Majd amikor az ingatlan spekulánsok felgyújtották az ottani szegények házát kijártam, hogy a fúutcán kapjon egy szoba konyhás lakást. Hadd ne mondjam, hogy kik egy lelketlen család onnan is kitúrta, végül ismét nálunk lakott hosszú ideig. Különben Lajos sokáig a vasgyárban dolgozott a rendszerváltásig majd mind sok más társának neki is egy utolsót fújt a kohászat. Élete vége táján derült ki, hogy van egy szép csupa vörös lánya. Valahogyan csak egymásra találtak, s ebben is részem volt. Folytatom, most is van lakónk. Befogadott lakónk.
Mindezt nem mentegetőzésképpen mondom, de azt hiszem , hogy a mifelénk megforduló guberálókkal már nem leszek olyan kegyes mint idáig voltam. Ma reggel úgy túrták fel a kukáinkat, hogy nem győztem takarítani utánuk. Videofelvétel van az eseményről – gondoltam fel teszem – de minek.
Ő biztons nem látja majd, mi pedig minek élvezkedjünk mások nyomorúságán. Egy azonban biztos, kezdem megérteni, hogy a belvárosi szeméttárolókat miért is rácsozzák annyira körbe.
Egyébként ami használható, s ehető azt sose teszük a szemétbe. Egy zacskóba kifüggesztjük a kapu elé. A használt, felesleges ruhaneművel is ezt teszük.
