Útjavításban otthon vagyok – nyugtattam az utcabélieket – már csak a terelőkorlátokat kellene elszállítani
Szántó István
Tetszenek látni azt a friss aszfaltot? Nos, ez éppen a Derkovits utcai művészházak előtt terpeszkedik. Szóra se érdemes. Vagy mégis? Pontosan két hónappal ezelőtt egyszer csak történt ott egy nagy csőtörés. Éppen arra tartottam haza így a már kocsiból telefonáltam a vízművek ügyeletére.
Nagyon kedvesen fogadták a bejelentést, hozzátéve, hogy már csak a hatodik lehetek aki már jelezte a bajt. S azonnal intézkednek. Így is történt. Rögtön megszüntették a repedést és másnapra befedték az építési árkot. Mivel az utcában lakom naponta többször is átverekedtem magam a mélyedésen, a hol sáros hol homokos úton. Időnként szlalomoztam is hiszen sok okos mazsola úgy parkol erre, hogy ne lehessen kikerülni a gödröt.
S akárhányszor elmentem arra mindig leintett egy kedves utcabeli szomszéd , ismerős aki megkért – írjam már meg ezt a disznóságot. Hogy mikor állítják helyre az utat, mikor lesz rajta ismét aszfalt. A rendelést mindig felvettem, de azért mindenkinek elmagyaráztam, ennek a javításnak van egy technológiája. Ha ezt nem tartják be akkor csak a tetézik a bajt.
Kész voltam egy példabeszéddel – amit magam is az útépítőktől tanultam. Mondtam, nem véletlenül sose állítanak sírkövet a temetést követő egy éven belül. Mert ugye akárhogyan is döngölik a földet az csak süpped még valamennyit. Megjósoltam – s igazam lett – kétszer harminc nap – azaz kettő hónap kell ahhoz, hogy két rétegben helyreállítsák az aszfaltot.
Igazam lett. Kész a remekmű. Most már csak azt kellene megmagyaráznom az utcában, hogy azt a terelő korlátokat mikor viszik el a helyére, mikor szabadul fel az utca mindkét sávja. Ebben a kérdésben tudatlan vagyok. Még.
