Hát ha én így tudnék írni – Lajcsi új helyre költözik – kár volt leveleznem – próbáltam egy ajándékot drusztolni a miskolci sorstársaimnak – irigylem az őstehetségüket
Szántó István
Ahogy ezt a képet megpillantottam beugrott Lagzi Lajcsi képe. Igazából mindig is kedveltem a művész urat. Tudom milyen rögös pályakezdéssel alapozta meg a hírnevét. Kezdte a múlatós zenés kazettákkal a hőskorban. Amikor minden piros Ladában zengett a Híd alatt, a híd alatt lehúzom a kombinédat című sláger. Semmi gúnyolódás, magam is, máig is szeretem ezeket a szellemi kikapcsolódást jelentő agyi rágógumikat, az eszmei mondanivalókkal tűzdelt piros biciklivel kezdődő számokat.
Lajcsi koncertjén utoljára a miskolci sportcsarnokban voltam amikor Kobold Tamás a választási küzdelmében Lajcsival kampányolt. Magam is összehoztam vele egy közös fotót, ma úgy mondanánk, hogy szelfiztünk.
Becsületére szóljon, hogy most Stadler Józsi temetésén trombitaszólóval búcsúztatta a barátját. A rossz nyelvek szerint az igazi barátságok a börtöncellákban szövődnek. Nos, mindkettőjük megjárta a hadak útját. Kölcsönös lehetett a szimpátiájuk.
Nos, Lajcsi – bármilyen jó ügyvédjei voltak – a bíróság ráverte az áramlopást. A hírek szerint most úgy döntött eladja a szívéhez nőtt birtokát házával együtt és új helyre költözik. Ott ugyanis minden erre az ominózus estre emlékezteti. Megértem. Most nagyon is együtt tudok érezni vele bár én energiát se villamosságit, se atomost még nem vételeztem fizetés nélkül. tényleg rossz lehet a rossz emlékekkel terhelt közegben létezni.
Jómagam is így vagyok a miskolci posta környékével. Azzal a bizonyos sarokkal amely egyébként hivatalosan is igénybe vehető parkolásra, várakozásra és semmi nem tiltja ott a kocsikkal a pillanatnyi logisztikai megállást.
Mivel ott vertek össze, ott bilincseltek, lincseltek meg a hajóágyúként elszabadult közterületesek nagy ívben kerülöm a környéket. Mivel ott esett meg, hogy az egyébként csak meglévő videofelvételt elsíbolták, letagadták a rendőröknek, s csak az utolsó pillanatban sikerült lefoglalni és megmenteni már csak az Avasi postára járok. Azt is bevallom, hogy amikor a villamos ablakából pillantottam meg a sárga mellényes rendőröknek öltözött közterületeseket kivert a hideg veríték. Szorongtam, s egy megállóval később szántam rá magam a leszállásra. Jelentem, hogy a tervszerű megfélemlítési akciójuk sikeres volt.
S ha már itt a kényes témákon rugózom elárulom ennek a történetnek az előzményeit. Mint idős miskolci polgár, közíró és minden társadalmi problémára érzékeny firkász – szóban és írásban , többek között az illetékes Hubay Györgynek jeleztem – a miskolci közterület felügyelők vegzálják az autósokat. Végre el kellene dönteni, hogy a miskolci posta előtti, a Régi posta utca felőli járdaszakasz megfelel e a járdán való parkolás előírásainak. A válasz egyértelmű volt, az útburkolati jel megengedi, s a gyalogosoknak marad e 1.6 méternyi távolság a kocsik és az épület között akkor bizony ott akkor megállhatnak.
Azt is felvetettem, hogy mi lenne ha a 65 esztendőnél idősebb miskolciak akik egy összegben előre befizették a súlyadót és nincs semmilyen adótartozásuk kapjanak egy ingyenes parkolási bérletet a városban. Választási fogásként akár a Salkaházy program keretében. Alpolgármester úr válasza – sajnos adótitok miatt nem lehet felmérni, hogy ez milyen költségvetési veszteséggel járna.
Hogy ezek után megkalapáltak és ráadásként minden személyiségi jogaimat sárba tiporva elvégezték az országos méretű karaktergyilkosságot azon már nincs mit csodálkozni. Itt mindenki azt csinálja amihez ért. S ez így is jó.
Akit meg még mindig érdekelne a Börtönnaplóm folytatása az olvassa figyelmesen a gráfot. Én is olvasgatok, s gyűjtöm a kollégáim hatásvadász szófordulatait. Egy csokorba gyűjtve – csak a jobbakat most közreadom – egy kripto kommunista, egy balliberális újságíró fegyverrel hadonászva támadt rá a békés galamblelkű közterület felügyelőkre a nagy októberi szocialista forradalom századik évfordulójának előestéjén…. esküszöm, hogy ilyeneket még erős drog hatása alatt se lennék képes megfogalmazni. Noha már az évforduló ötvenedik jubileumán is újságot írtam.
