Amikor szikkadt zsemlében zöldellt a parizer – volt egyszer Utasellátó, álomállásokkal – már gépesítették a csekkes befizetést
Szántó István
Valamikor nagyon tetszettek nekem az automaták. Emlékszem Miskolcon a Tiszai pályaudvaron sorjáztak a szendvicsadagolók. Abban az időben amikor a szerelvényeken még igazi magyar utasellátósok cirkáltak kupéról kupéra. Egy speciális fehér műanyag kosárral amelyeket a miskolci műanyag feldolgozó üzemben készítettek.
Az ilyen automaták is a nevezetes Utasellátó kebelébe tartoztak. S ha már szóba került ez a cég elárulhatom, hogy különleges státusza volt. Volt egy részlege az amelyik a nemzetközi járatokon, főleg a Bécs Budapest vonalon teljesített szolgálatot. Az ott dolgozók az állambiztonsági szolgálat kémelhárításához tartoztak. Ennél jobb fedőszervezetet aligha találhattak volna ki. A magas rangú elvtársak leszármazottai vadásztak ezekre az állásokra. Állandó külföldi kiküldetés, napidíjjal kiemelt fizetéssel. Álomállások voltak, s különbek mint a kamionosé akik igazából megdolgoztak a pénzükért. Bár ők se úszták meg, hogy ne kössenek vérszerződést a szolgálatokkal.
Világosan kiírták rá, hogy kell használni. Szokni kell.
Egyébként azok a kezdetleges automaták hátulról betöltősek voltak. S ki volt írva, hogy ha valami nem stimmel a resti pénztárosánál kell panaszt tenni. Mondjuk akkor ha bedobtuk a pénzt és a gép nem viszonozta a kedvességünket. Ha száraz volt zsemle és a szalámi már zöldellt azért nem lehetett óvást tenni. S mit láttam ma, a Szinva parkban a posta előtt már csekkbefizető gép is van. Egyszerű és nagyszerű. Figyeltem, hogyan működik. Átlagban hat perc alatt végzett egy számlával. Kétszer annyi idő alatt zajlik a befizetés mint a kisasszonyoknál. Persze csak azért mert nem vagyunk hozzászokva, hiába jelzik precízen a kezelési sorrendet. Csak hibádzunk. S ilyenkor nincs kivel perlekedni. Na ez az ami hiányzik ebből az okos szerkezetből.
