A két legelterjedtebb – és Magyarországon is alkalmazott – ablációs módszer a rádiófrekvenciás (RFA) és a mikrohullámú (MWT) hőabláció. (Létezik fagyasztásos kryoabláció és lézerrel történő kezelés is, de ezek alkalmazása jóval ritkább.) Az RFA és az MWT technológia ugyan más, a lényeg megegyezik: leggyakrabban ultrahang vagy CT vezérléssel a daganatos gócba speciális tűt, elektródát vezetnek, amelyet felforrósítanak, s ezzel egy néhány centiméteres átmérőjű gömb vagy ovális alakban szöveti elhalást okoznak. Ezt nemcsak az onkológiában alkalmazzák, hanem például kardiológiai betegségeknél vagy a jóindulatú pajzsmirigy-elváltozások gyógyításában is.
Legtöbb tapasztalat a 60-110 Celsius fokon dolgozó rádiófrekvenciás módszerrel gyűlt össze, ez a jobban hozzáférhető eljárás idehaza. A hőhatás az elektróda végétől lassabban, a szövetek közötti hőátadással terjed, ezért a tumorban lévő apró meszes gócok vagy közelben lévő nagy erek hűtő hatása ronthatja a hatásfokot. Előnye viszont, hogy az ablációs zóna – amelynek optimális esetben 0,5-1 centiméterrel minden irányban túl kell nyúlnia a daganaton – meghatározása biztonságosabb lehet. A mikrohullámú módszer 100-150 Celsius fokon dolgozik, az érintett térfogatot gyorsabban és egységesebben képes felhevíteni, a hozzáférhetőség viszont korlátozottabb.
Az ablációs kezelés történhet nyílt vagy laparoszkópos műtét részeként, de operáció nélkül, helyi érzéstelenítéssel a bőrön át elvégezve is. Szövődmények ritkán fordulnak elő, a beavatkozás nem igényel hosszas kórházi tartózkodást. Az abláció olyan esetekben lehet elsősorban alterna- tíva, amikor nem lehetséges megoperálni egy daganatot annak elhelyezkedése vagy a beteg állapota, valamilyen kísérőbetegsége miatt. Az ablációval elpusztítani kívánt daganat mérete nem lehet nagyobb néhány centiméternél, s túl sok gócot sem lehet ablálni.
A hőablációs módszereket leggyakrabban elsődleges májrák és más szervből átterjedt májáttét ellen alkalmazzák, de adott esetekben bevethető vese- és tüdődaganatok vagy csontáttétek kezelésében is, utóbbi esetben még fájdalomcsillapító hatása is lehet. Vannak esetek, amikor az abláció egyenértékű lehet az operációval, a betegek egy másik részénél viszont csak a műtét helyetti kényszermegoldásként vagy kiegészítő kezelésként jöhet szóba, mert az operációhoz képest nagyobb lehet a kiújulási kockázat.
Alkalmazható kémiai abláció is: leggyakrabban 96 százalékos alkoholt juttatnak be közvetlenül a daganatos gócba, hogy elpusztítsák azt. A módszer olcsó és egyszerű kivitelezni, alternatíva lehet akkor, amikor nem lehet hőablációt végezni. Hátránya viszont, hogy általában több kezelésre van szükség, s mivel az alkohol terjedése a szövetekben nem kontrollálható úgy, mint a hőterjedés, ezért daganatellenes hatékonysága alatta marad a hőablációs eljárásoknak.