SzántóGráf

Villámsztrájk Németországban – jelentette Szegedi László Rostockból

A szakszervezet nem sokat rágódott, azonnal leállt a teljes tömegközlekedés csúcsidőben Mecklenburg-Vorpommern-ben és az északi tartomány legnagyobb városában, Rostockban – 180 eurós béremelést akarnak

 

A teljes tömegközekedés leállt  Mecklenburg-Vorpommern legnagyobb városaiban, így Rostockban is. Ververdi (ez a neve a közlekedésiek szakszervezetének) azt szeretné, ha a dolgozók megkapnák a beígért 180 eurós, forintra átszámítva kábé 55 ezer forintos béremelést, mert ez a januári bérükkel nem érkezett meg.

Tárgyaltak, de eredménytelenül, ezért ma hajnaltól azzal szembesült minden lakos, hogy nem tudnak eljutni munkahelyükre, a gyerekeik pedig iskolába. A Vervedi közleménye szerint ez csak a figyelmeztető sztrájk, a „Végső csapás“ munkacímet viseli majd a teljes.

A sztrájkolók ki sem álltak járművükkel a remizekből, itt nincs olyan, hogy elégséges szolgáltatás, ha sztrájk van, semmi nem jár. A közlemény szerint mindenki csatlakozott a felhíváshoz, a nem szakszervezeti tagok is.

Az ágazatban dolgozók itt egyébként munkakörtől függően, jellemzően 1500 és 2000 euró körül keresnek havonta.

A tömegközlekedés délelőtt 9 óra körült indult meg az északi nagyvárosban.

Reggel öt órakor, Lütten Klein központjában én is buszra vártam. Az emberek, mikor a kijelzőn megjelent az értesítés, miért nincs semmilyen járat, röhögcséltek, majd elindult mindenki haza, mert igazolva van a munkahelyről való hiányzás.

Közben a „Cselekvés Napja” néven a fémipari és elektronikai dolgozók is sztrájkolni kezdtek, elégedetlenek a munkabérükkel. Hamburgban több ezren vonultak utcára, a szakszervezetük (IG Metall) szerint 150 gyárban leáll a termelés.

Hja na, ezek a dolgozók jönnének Magyarországra dolgozni 2500 euró helyett 500-ért, akkor megérteném őket talán.

Az önkormányzati munkaadói szövetség (KAV) és a szakszervezet VERDI ma délután megállapodtak a fizetésemelés kérdését illetően.

Ennek megfelelően a buszvezetők az országban idén 2,2 százalékkal több fizetést kapnak – legalább 80 eurót – és 3 százalékot a következő évben.

Holnap mindenki, kipihenve magát a potya szabadnap után, mehet dolgozni.

Exit mobile version