SzántóGráf

Gyurta: Belátta, nekem szükségem van másféle segítségre

“Aki a VIP-ben ül, nem látja, mi van lent.” Az olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok mellúszó úgy döntött, végleg felhagy a versenyzéssel. Miért pont most? Mihez kezd ezután? Nagyinterjú. Miért pont most? Miért nem két éve, miért nem két év múlva? A riói olimpia után úgy gondoltam, hogy a budapesti világbajnokságon mindenképp szeretnék bizonyítani, és noha nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, eszembe sem jutott azt mondani, hogy köszönöm szépen, nekem ennyi elég volt. Aztán év elején, január közepe, vége fele kezdtük azt érezni Nagy József edzőmmel, hogy sehogy sem megy, nem tudom már az elvárt szintet hozni. Ez az állapot hetekig tartott. Egyik hétfő reggel rám nézett és azt mondta: figyelj Dani, ez így nagyon nem kerek. Nyomjuk meg ezt a hetet. Rendeljünk mindent alá, mintha edzőtáborban lennénk és utána meglátjuk van-e értelme az egésznek. Lemondtam minden programom, kizárólag az úszásra koncentráltam. Nem éreztem magam jól a medencében, fizikálisan nem bírtam a tempót, meg se közelítettem a legjobb időimet. A szombati edzés után eldöntöttük, ennek így már tényleg nincs értelme. Itt a vége.

Exit mobile version