Figyelem, indul a lecsószezon, sőt, nálunk már el is startolt. Nem is akármilyennel, egy levendulás változattal kezdtük az idényt, ami ráadásul még Sir B névre hallgatott. Nem kell megijedni, nem az angol királyi udvarból érkezett hozzánk ez a tipikusan magyaros étel, sokkal inkább a sorbet után kapta a megtisztelő címet.

De ez csak a kezdet volt, a jeges lecsót még kilenc fogás követte tegnap a miskolctapolcai Avalon Ristorante-ban. Az étterem gasztronómiai igazgatója, Bajusz Gergely ugyanis vacsoracsatát hirdetett az étterem dolgozói között. Nyolc csapat állt össze – felszolgálókból, séfekből, koktélosokból, pékből, cukrászból -, naponta kettő mutatkozik be, egészen csütörtökig. Öt fogásos menüjüket pedig egy négytagú zsűri véleményezi, amelynek szerencsére magam is tagja lehetek. Elsőre persze könnyűnek tűnik a feladat, meg másodikra is, de higgyék el, a a sokadik fogás után okozott némi nehézséget még a kóstolás is. Nem az ízek miatt, azok átlagon felüliek voltak, sokkal inkább a mennyiség volt a probléma. De soha ne legyen ennél nagyobb bajom.

Az első csapat a Boulette De Pate nevet választotta magának. Elsőre nem tűnik egyszerűnek, de megtudtuk, franciául így mondják a nokedlit. Igazából azt sem tudtuk, hogy ott mondják valahogy. A franciás névhez illő környezet fogadott minket hétfőn. A kivetítőn az Eiffel-torony képe, háttérben halkan szólt Edith Piaf, az előtérben pedig piroskockás abrosszal terített asztalhoz ülhettünk le. Tényleg egy párizsi kisvendéglőben éreztük magunkat, ezért elsőre meglepett minket, hogy a csapat gyerekkori kedvencekkel készült. Bár az átlagéletkorukat nézve sajnos rá kellett jönnöm a gyerekkorunk nem esett egybe, de később kiderült, a kedvenc, az örök.

Levendulás Lecsó Sir B, ez állt a menülap tetején. Bevallom, nem vagyok nagy lecsókedvelő, ezért félve vártam az első fogást, amit koktélként kínáltak. Az alap már megvolt, a többi előttünk készült, pürésítették, fagyasztották, majd levendulába áztatott újhagymával díszítették, apróra vágott paprika, paradicsom került rá, meg vékony kolbászkarikák. Hát az íze…nem tudom még most sem, hogy ízlett vagy sem. Egyben megegyeztem három zsűritársammal, nem tudnánk elképzelni, hogy ezt szürcsölgetjük a medence mellett, de hideg előételnek kiváló.

De a kolbis dumó névre keresztelt második fogás, az igen. Már a látvány lenyűgözött mindenkit. Az Avalon pékségében sült kenyér pedig utánozhatatlan volt. Nekem egyébként is a kenyér a gyengém, ha aznap már nem lett volna más étel, engem akkor is megvettek. (Persze volt más, sok-sok más). A kolbász pedig nem is igazi kolbász volt, hiszen Nori lapba tekerték, a kenyérre pedig amerikai káposztasalátát halmoztak. Majdnem az egészet megettem, amikor rájöttem, még van néhány fogás hátra.

Például a tavaszi zöldborsóleves daragaluskával. Nem vagyok leveses, de a zöldborsó a kedvencem, abból is az, amit anyukám főz. Ezt nem ő főzte, ő nem is cicomázza úgy ki a tányért, ahogy az Avalonban kaptuk, de azért meg kell hagyni, az anya borsólevesének még kihívója sem akadt. Persze jó volt, amit ettünk, nagyon jó és gyönyörű. Borsózselé tekeredett a tányér egyik szélén, mellette répapüré, és egy kockányi grízgaluska. Erre öntötték kis üvegből a zöldborsó krémlevest. Első osztályú volt.

Zsűrizés közben a Facebookon is próbáltam megosztani az élményt ismerőseimmel. A főfogás fotója mellé egy kérdést tettem fel: kitalálják-e, mi az. Az egyik válasz elég vicces volt, adventi koszorú. Majdnem, de nem. Már csak azért sem, mert sokkal finomabb volt. Igaz, adventi koszorút még nem ettem…Szóval a megfejtés: csirkecomb, krumpli, tejfölös uborkasaláta volt.

Az első menüsort túrós palacsinta zárta. Az egyből felismerhető volt, palacsinta formájú palacsinta, de ez nem rontott az ízhatáson. Olyannyira nem, hogy ezután kértünk is egy kis pihenőt.

Szükség volt rá, már csak azért is, mert a következő csapat, a Carpa Diem el kellett, hogy tüntesse a francia kiséttermi hangulatot, és először egy medencés partiba invitáltak minket. Szerencsére fürdőruhát nem kellett vennünk, az első etap után nem szívesen bújtam volna strandruhába…

Indításnak strawberry shandy koktélt kaptunk, sörrel, eperrel, retekkel, jéggel, cukorsziruppal, meg nem tudom, még mivel, de fenomenális volt. Nem vagyok nagy sörös, de ezt iszogatnám a medence mellett, elég sokáig. Hozzá A’Vino Club szendvics járt, házi chipssel, szarvasgombás majonézzel. (Jó, nem panaszkodom a munkámra.) A szendvicsbe pastrami került, ami erősen fűszeres füstölt hús, ráadásul ez teljes egészében az Avalonban készült. A zsűriben volt egy pastrami szakértő is, ami azt jelenti, többször evett ilyen ételt, de állította, ilyen jót még soha. Tényleg tökéletes volt, de hetedik fogásként tényleg csak az íze miatt kóstoltam meg…

Majd egy elegánsan megterített asztalhoz kísértek minket, ahol gyömbéres kukoricalevest szolgáltak fel sajtchips-sel. Ha azt mondom, tökéletes volt, akkor még nem mondtam el semmit az ízéről. Kár, hogy nem volt pofám becsomagoltatni, de két kanálnál többet már nem bírtam enni belőle.

A sertésszűz spárgával, körtemártással és gorgonzolával végképp kifogott a négyfős csapaton. Lelkiismeret-furdalásunk volt, hogy visszaküldjük, de a felszolgálónak a lelkére kötöttük, mondja meg a séfnek, nem az íze miatt nem ettük meg…Az íze miatt minden nap ezt ennénk.

A hétfőnket egy epres rizspuding zárta. Nekem ez ízlett legkevésbé, de lehet azért, mert már nem bírtam kajára nézni. Megígértük, kedd délutánra összeszedjük magunkat, mert jön a következő két csapat. Kíváncsian várjuk, ma mivel kápráztatnak el minket.

Persze a zsűrinek munkája is van, pontozzuk az ételeket, a legjobbak az Avalon étlapjára is felkerülnek, és ti is megkóstolhatjátok! 😉

A Szupervumen soron következő tréningjét is az Avalonban tartjuk, a részleteket ITT éred el.