Romokban az ország, alig ocsúdtunk fel a világégésből. Munka rogyásig van. A gyárak, a bányák három műszakban szívják fel az embereket. Elhitetik: miénk a gyár, magunknak építjük. Dénes Károlyt, Karcsikát, a nagybarcai sihedert is megérinti az áradó optimizmus, az össznemzeti lelkesedés. Még ki sem kopik az iskolapadból, azonnal dolgozni akar. Diósgyőrbe menne esztergályosnak, de kirostálják.
Gyorsan dönt, az erdélyi, zsil-völgyi bányászcsaládja nyomdokain vájár lesz. Régóta őrzi a perecesi vájáriskola toborzójának a prospektusát. Tetszik neki a bányászok fekete egyenruhája az aranyozott paszománnyal, és máris elképzeli magát az ehhez dukáló sapkában. Ám ott derül ki, hogy túl fiatal, egy éve még hibádzik a mélyszíni melóhoz. Bánatában elpityergi magát, megszánják, felveszik. Fura egy világ. A lányok szemében piros pont jár a katonaviselteknek meg a fekete gyémántot termelőknek. Jó szerencsét, köszönnek a bányászok, és rendületlenül bíznak Szent Borbálában, a védőszentjükben. Karcsika gyorsan berendezkedik a perecesi intézetben. Számára szinte megszűnik a külvilág. Tanul és körmöl, vagy a fejtésen szorgoskodik. Alig tizennégy évesen másra nem is marad se kedve, se ereje. Másodpercek alatt ér le a rácsos kas a több száz méter mély lyukói aknába. Ő vajon mire gondol a szabadesésnek tetsző zuhanáskor? Szorong-e? Azt mondja, idő se jutott erre.
Mitől féljen? Háromgenerációs bányászcsalád gyereke, őket még sose érte baj. Rájuk vigyáznak az égiek. Mégis megrendíti, amikor egy ismerőse egy félresikerült robbantás közben halálos fejsérülést kap. Azt sem felejti el sosem, amikor Máté Zoltán barátjának karját leszakítja a szállítószalag. Ám az emlékezetes szuhakállói vízbetörés csak elszántabbá teszi. A tizenhat napig lent rekedt vájárok kimentésére egy egész ország fog össze. Ha nem tanul, korán kell hogy idejében felszereljen. Melegen kell öltözni a vászonnadrág meg a zubbony alá. A kobakot fel kell csatolnia, bár lötyög a fején. Hiába lesi el a kapcacsavarás fortélyát, napokig töri a sarkát a gumicsizma. A karbidlámpával nincs gondja, a bányászfamíliában ezzel nőnek fel a gyerekek. Még az iskola elvégzése előtt kipróbálja az erejét a frontfejtésen. Villamos fúró nincs, izomból repeszti a szénfalat. Stangával és Samuval, a nagykalapáccsal lazítják a vájatot. Jól keres. A bányászokat megfizetik. Az átlagkereset négyszeresét kapják. A vasárnapi munkáért a dupláját, és annak a felét már a műszak után kifizetik. Ilyenkor gyorsan megtelik a kantin. A száraz szénpor csúnyán kiszárítja a szervezetet. Lent nincs idő gondolkodásra. Otthon viszont sorba rakja a vágatban lelt, tengeri orsós csigákat, konglomerátumokat. Csodálkozik, amikor a csákánya vajként siklik a több millió esztendős, elszenesedett fába. Akkor jut eszébe, hogy valaha egy hatalmas erdőség lehetett itt, amelyet egy még nagyobb tenger borított be. Tíz év után, pontosan 1964-ben mond búcsút a bányának. Az orvos sem tudja visszatartani a mélyszíni munkától, de amikor nem engedik el a technikumba, sértődésből továbbáll.
Vegyészként folytatja a kombinátban. Károly ma hetvenhét esztendős, született polihisztor. Író, szociológus és néprajzkutató. A község krónikása. Kétszáz oldalas könyvet szerkesztett. Szülőfaluja történetét képekkel, nevekkel, dokumentumok összegyűjtésével örökítette meg. Több ez mint egy szociográfia. Károly büszke a művére, elégedett ember. Miért is ne lenne az, hiszen ő a jó szerencse szülötte.