Fehérvári áruházi szindróma – látványmoslékos az Arénában – úgy szelektálnak, hadd lássuk, szagoljuk a maradékot – mi volt a miskolci Expresszben

Ki tudja miért olyasfajta, régies Fehérvár áruházi szindrómában szenvedek. Az idősebbek biztosan emlékeznek még az egykori skálás hirdetésre amelyet naponta többször hallhattunk a tévében és a rádióban – úgy szólt ebben az üzletben mindig történik valami. Na, hát ez magamról is állíthatom.

Ma például a jó sorsom a pesti Aréna bevásárlóközpontba vezetett. Pontosan ott is az úgynevezett étkezési szektorba, ahol egymást érik különböző  falatozók. Az olasz , a kínai és a palacsintázó és a főzelékbár amelyek előtt délidőben mindig hosszú sorok kígyóznak. Szerintem a képek alapján is kivehető sokkal kevesebb az ülőhely mint amennyi ehhez a forgalomhoz ideális lenne. Ma mi kifogtunk egy üres asztalt, boldogan elfoglaltuk aztán gyorsan rájöttünk miért hagyják szabadon ezt a részt. Ami pontosan a maradék begyűjtőre, a moslékos raktárra néz. Persze, hogy egy ilyen tömegétkeztetési helyen ilyennek is kell lennie. Ám ennek volna egy zárható ajtaja, nagy kapuja ami eltakarná amit ott művelnek. A maradék néhány fiatal alkalmazott tárt ajtók előtt válogatták és úgy zsákoltak, szelektáltak, hogy hadd lássák, ők is dolgoznak. Hadd áradjon a konyhaszag és a bűz az étkezőtérbe. Figyeltem, akik az ajtó előtt kaptak helyet felálltak, otthagyták amit rendeltek és finnyásan továbbálltak. Ma már Köjál helyett a  nép egészségügyi intézet vigyáz az ilyen és az ehhez hasonló gusztustalanságok felszámolására.  Bár az ottani vendéglősök maguktól is rájöhetnének, hogy ezen a nyitott, látványmoslékosok nem valami étvágygerjesztők.  Sőt rontják is a forgalmukat.

Emlékszem, a miskolci, a Széchenyi úti gyors étteremben, az Expresszben mindig volt néhány hölgy és úr aki kinézte mások szájából a falatot. S ha valamit otthagytál a tányéron nem hagyták, hogy leszedjék a mosatlant. Felkapták és gyorsan bekanalazták. Megszokott látvány volt, visszatérő vitatéma, hagyjuk ne hagyjuk a szerencsétleneket. Magam is amellett voltam, hogy nem szabad őket elűzni, bizonyára nem jókedvükből csapnak le a zsákmányra. Tudomásul vettük, hogy ez van és kellő tapintattal, toleránsan kezeltük a helyzetet. Pesten is lenne erre példa, de ott a szigorú biztonságiak már a bejáratnál kiszűrik azokat akik a maradékra utaznak. Szerintem e helyett az ilyen nyitott kapus maradékos helyiségeket kellene gyakrabban ellenőrizni, hogy csukott ajtók mellett egyszerű magányban végezzék azt a szelekciót ami ezzel a munkával jár.