A népi ellenőrzés egy hatalmas világszervezet.
Sose hittem volna, ám a hetvenes évek derekán meglepetten megtapasztalom. S nem is akárhogyan. Csak úgy ukmukfukk beállítok, a Szabadság téri amerikai nagykövetségre, ahol először tisztelegnek nekem a színes bőrű tengerészgyalogosok. Kérésemre rögtön a sajtóattaséhoz vezetnek. Elsírom, hogy mióta megnősültem drága apósom egyfolytában az amerikai postát szidja. Öccse halála után egy New-Yorki hivatalban-vászonzsákban adta fel a hagyatékot, tele értékes holmival s három éve nem érkezett meg. Tenni kellene, valamit. Ezt hallgatom minden hétvégén legalább háromszor. Hitegetem, hogy utánajárok, de fogalmam sincs, merre induljak.
Még javában dúl a hidegháború minden fronton. A rendkívüli imperialista követségi látogatásom, amiről sok fotó is készül, kiveri a biztosítékot az illetékes szerveknél. Magyarázkodom, apósom csomagja után nyomozok. El kell mondanom: a fiatal sajtóattasé együtt érzően diktálja le, hogy kinek írjak panaszlevelet. Pontosan, a New-York város mellett működő népi ellenőrzési bizottságnak. Hitetlenkedek. Sejtettem, hogy nem a tengerészgyalogsággal keresteti meg, de hogy ott az óceánon túl is létezik egy ilyen sóhivatal sosem gondoltam volna.
Azt tudom, hogy nálunk központi hierarchiában mindenütt létezik, él s virul ez a szervezet az egy párt árnyékában. Igazából a tanácsi hivatalok közelében székelnek. Meghatározott tematikai munkaterv szerint vizsgálódnak, de ha szükséges a párt kinyújtott ökleként is csapkodnak, ahová kell. Dudla József az MSZMP utolsó megyei első titkára állítja, a NEB csekély létszámmal, minimális apparátussal működik. Megyei városi járási elnökök néhány osztályvezető és a titkárság tartja a frontot a meglepetésszerű ellenőrzések között. A népi ellenőrök zöme választott, a párt által javasolt megbízható káderek. Különös, semmi fizetséget nem kapnak, mégis mindig többen pályáznak erre a tisztségre, mint amennyire szükség lenne. A magyarázat egyszerű, egy fényképes nejlontokos népi ellenőr igazolvánnyal nem csak hőzöngeni lehet. Hiánygazdálkodás van minden kereskedőnek jól felfogott érdeke, hogy jóban legyen a kiemelt státuszú nagyhatalmú elvtársakkal.
Mire utaznak a nebesek? Természetesen külső bevont szakértőkkel az áruellátás körüli anomáliákat próbálják kiszűrni, hogy aztán az erről szóló jelentéseket napokig rágódjanak különböző területi üléseken. Miért nincs autóalkatrész, elég kenyér hová tűnik a sör a hétvégéken, hogy nincs annyi tégla, nemet, mint amennyire szükség lenne. Dudla József kritikusan megmosolyogja – mondja, tévúton járunk, ahelyett hogy a termelést forszíroznánk, mindig csak az elosztás körül kutakodunk. Régi hiba, nagy butaság.
Majd az is megesik, hogy egy-egy nagyhatalmú tanácsi vezető személyes bosszúból küldözgeti ki a nép ellenőröket. Szűcs István megyei neb elnök idejében ilyen nem történhet. Ám Józsa László már szervilisebb, az ő idejében már meglepő vizsgálatok is megesnek. Például, egy miskolci család látványos meggazdagodása címmel indít hadjáratot egy főnökének nem tetsző személy ellen. immel ámmal megteszi, miközben tudja, hogy a munkában résztvevő Magyar Károly előre figyelmezteti az érintetteket. Harminc esztendő elmúltával már minden ilyen titkosított irat megtekinthető a Mezőcsáti levéltárban. Ott ahol a népi ellenőrzés írásos dokumentumait őriznénk. Ha csak nem lenne minden üres dossziéban egy kézzel írott lapocska, rajta: Józsa et. magához vette az iratokat.
Előrelátóan. Most milyen jól csámcsognék ezen.
Szavamat ne feledjem, az amerikai népi ellenőrők postafordultával válaszoltak. Sajnálkozva tudatták, hogy ők szabályosan jártak el, viszont a magyar posta megbizottja harminc kilónál súlyosabb tengerészzsákot nem vette át tőlük. A csomag a hanburgi kikötő egyik gondosan örzött raktárában vesztegel, de a legmagasabb szinten méltányoságból intézkedtek és a küldemény hamarosan Miskolcon lesz. S amit az amerikak megigérnek az úgy is lesz.
Hétfő délelőtt kitörő örömmel autózok apósommal a Horváth lajos utcai vámhivatalba. Dagad a keblem a büszkeségtől, érzékelme nő a presztizsem a családban. Nem akármilyen hőstetten leszünk túl nemsokára. Hallgatom, fiam abban a csomagban száz szebbnél szebb nyakkendő és egy csodaszép kockás télikabát is van. S mezgerelhetek, ami tetszik az enyém lesz. A portán semmi igazolvány nemt kérnek, udvariasan kisérnek fel a nagyterembe ahol az asztalon egy hatalmas vászonzsák vár minket leplombálva. Rajta privát diplomáciai futár küldemény, névreszolóan. Apósom is meghatodik, magam is elmorzsolnák egy két könycseppet. Hiszen nem akármi amit szivósan végigvittem, kidrusztoltam.
A parancsnok ünnepélyese vágja fel a zsák csomóját. A követségi viaszplomba már is az enyém. Vagyunk néhányan a szobában olyanok is akikről sejteni lehet, nem fináncok. A csomag tartalma óvatosan pereg ki a földre. Vele áramlik az északi tenger róhadó sós bűze, cafatokban a kabát , a rongyos flanel farmer ingek, a pálmás nyakkendők és néhány felfújható mikulás. Ezek jól átvészelték a hamburgi kikötőben átvészelt hónapokat. Elkészül a leltár, mindent aláirunk, ölobe kapom a cuccot s elköszönünk csak már egyszer kint legyünk .
A kocsiban az amerikai népi ellenőrőket dicsérjük. Magasztaljuk.