Wilk Lajossal, budai barátommal sétáltunk a Rózsadomb aljában. Mióta a fővárosban él – lassan csaknem harminc éve mindent, mindenkit ismer a környéken. A képen látható épületről is eszébe jutott valami érdekes. Mondta, hogy itt működött egy olyan műintézmény amely nélkül nagyváros nem létezhet. Szerintem még Észak Koreában is lehet – csak ott a megbízható párthű káderek járhatnak. Szóval itt is örömlányok kínálták a bájaikat. Nem vagyok benne biztos, hogy ma már másként lenne, de Lajos szerint az egyik este rajtaütöttek a rendőrök a zártkörű szórakozó helyen. S az egyik budoárban egy nagy baráti szigetország hozzánk akkreditált nagykövetét találták lenge szerelésben. A zsaruk nem igen járatosak a diplomáciai ügyekben így a mentelmi jogokat se vették figyelembe. A tisztes urat minden erőszak nélkül tanúként vették őrizetbe és mivel késő este lévén pörén vezették el a meseautóig. Lajos szerint egy élmény volt ezt az akciót a járda széléről követni, ahogyan begyűjtötték a társaságot. Állítólag az illető diplomata semmilyen panaszt nem tett, cserébe viszont a hatóság se értesítette a küldő ország külügyminisztériumát. Ahogy a fáma tartja ilyen esetekben a sértett állam hasonló figyelmességben részesítheti a náluk dolgozó diplomatákat. Kíváncsi lennék a sztori folytatására is. Sajnos Lajos barátom nem tud mindenütt ott lenni.
Itt bizony örömlányok árulták a bájaikat – amikor a nagykövetet pőrén vezették el a zsaruk – nem élt a mentelmi jogával
