SzántóGráf

Elhunyt Matus György – csaknem húsz évig a miskolci színház vezető művésze volt

Életének 72. évében elhunyt Matus György színművész – közölte a Vörösmarty Színház.

Matus György 1998-ban szerződött a társulathoz és olyan népszerű darabokban játszott, mint az Apák és fiúk, A velencei kalmár, Lear király, Hair, Anconai szerelmesek.

1945-ben született, művészi pályáját 1972-ben a Bartók Színházban kezdte, majd 1974-től több mint húsz éven át a Miskolci Nemzeti Színház társulatának vezető művésze volt. 1997-től egy évadon át a Tatabányai Jászai Mari Színházban játszott, 1998-ban szerződött a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatához. A Magyar Színházban vendégként játszott, szinkronszínészként számos filmnek kölcsönözte a hangját.

© Vörösmarty Színház

Székesfehérváron játszotta a többi között Liliomfi Kányaiját, az Egy hölgy a Maximból tábornokját, az Anconai szerelmesek Tomao Nicomacóját, a Csárdáskirálynő Miska pincérét, a János vitéz Bagóját, a Lóvátett lovagokHolofernesét, A kőszívű ember fiai Rideghváry Bencéjét.

Munkásságát 1983-ban Déryné-díjjal, 1998-ban Jászai Mari-gyűrűvel, 2000-ben pedig Vörösmarty-gyűrűvel ismerték el.

Exit mobile version