Miskolcon találták fel az URH rádiótelefont – a Várföldi Gerják páros szerkesztette össze az URH-t a tárcsás készülékkel – amikor még a Szikla 40 kapcsolta a hívást Szántó István 6 év ago Szerényem jegyzem meg, máig is őrzöm az első GSM mobil SIM kártyámat. Ez még tényleg kártyanagyságú, s úgy kellett becsúsztatni a Motorolába. Ez a próbakártya a 19. sorszámú az országban. Sokat töprengtem már, hogy ki lehetett az a 18 személy akik kielőztek. Állítólag Göncz Árpád is csak hetedik volt. Úgy, hogy végül is egy szavam se lehet. Ez a próbakártya chipje. Őrzöm ezt a számot. Kevesen tudják, hogy a nyolcvanas években a Miskolci Közúti Igazgatóság kocsijainak nagyrészében már volt rádiótelefon. Várföldi Mihály barátom – sajnos évtizedek óta semmit nem tudok róla – a közelmúltban elhunt Gerják László kollégájával együtt megoldotta az URH csatornán való közvetlen rákapcsolódást a vezetékes hálózatra. Nem egyszer magam is teszteltem ezt a készüléket. Ugyanígy nézett ki mint a címképen látható. Volt egy egyszerű URH rádiótelefon ami nem sokban különbözött a rendőrségitől. Ehhez volt hozzá illesztve egy saját találmányú egység amelyen át vonalat kérhettünk, s már is lehetett tárcsázni. Ez még analóg rendszerű volt. S nyilván csak az URH lánc meghatározott területén működött. Igazi előnye az volt, hogy míg más URH telefonoknál bárki belehallgathatott a többiek dumcsijába itt ez ki volt zárva. Egyébként egyszerű URH telefonok amelyeken át egy kiskatona bárkit bekapcsolt a vezetékes hálózatba vagy ugyanígy kiközvetített nem sok volt Miskolcon. A megyei tanács elnökének és Dudla Józsefnek a megyei pártbizottság első titkárának járt ez a luxus. Tény, hogy nem sokat használták. Bizalmas beszélgetésekre alkalmatlan volt mivel mindenki tisztában volt, hogy az itt elhangzottakat minimum harmincan fülelik. Aztán volt még egy ilyen országos csatorna a kiváltságosak kocsijában amelyek a Ladák kesztyűtartójában kuksoltak. Itt a Szikla negyvenes hívó szóra jelentkezett egy katona aki oda kapcsolt ahová kérték. Ez országosan üzemelt és Veszprémben egy atombiztos bunker mélyén volt a központ. Share this:Print