Prof. Dr. Bodoky György
– Néhány hónapja a Dél-pesti Centrumkórház hospice részlege kibővült, és új épületbe költözött. Miért volt erre szükség?
– A főváros első hospice osztálya az intézményben tíz ágyon működött, akkor még igen rossz körülmények között. Ezért döntöttünk úgy, amikor az onkológia új helyre került, hogy a hospice részleget a régi osztály helyére költöztetjük tizenöt ágyra kibővítve. Modern és korszerű egységet alakítottunk ki, ráadásul ez az egyetlen olyan hospice osztály, amely egy onkológiai részleghez kapcsolódva működik. Körülbelül a kilencvenes évek elején, amikor még onkológiai osztály sem volt a kórházban, az akkori főnővér kezdeményezésére alapítványi finanszírozással jött létre a Szent László Kórházban a hospice részleg. Aztán 1997-ben megalapítottuk az onkológiai osztályt, amelybe a hospice részleg szervezetileg beépült, és ahová idén márciusban költöztünk át.
– Csak daganatos betegeket fogadnak?
– Kizárólag velük foglalkozunk.
– Miért van szükségük speciális hospice ellátásra?
– A daganatos betegségeknek javult a kezelhetősége, ennek köszönhetően ma már egyre nagyobb arányban gyógyulnak fel a betegek a rákból. Magyarországon a páciensek ötven százaléka túléli a betegséget, és bízunk abban is, hogy ez az arány folyamatosan növekedni fog. Ugyanakkor az onkológiai betegek másik fele ha nem is gyógyítható, de hosszú távon kezelhető, vagyis, a modern terápiákkal és kezelésekkel éveken át fenntartható egy minőségi állapot. Ennek következtében a kezelt betegekkel szoros kapcsolatba kerülünk, hiszen éveken át követjük sorsukat. Ha elérkeznek abba a fázisba, hogy további daganatellenes kezelés esetükben már nem alkalmazható, akkor az általános állapotuk javítása érdekében a hospice osztályon ápoljuk őket. Fontos, hogy a hozzátartozóikkal itt korlátlan időt tudnak eltölteni, folyamatos a látogatási idő. A részlegen egyébként pszichoonkológus, orvosok és ápolók dolgoznak együtt.
– Mi a célja a munkájuknak?
– Ki merjük mondani, amit sokan nem: az onkológiának az is feladata, hogy a méltóságos halál útján elkísérje a betegeket, tartalommal töltse meg az életvégi szakaszt. Fontos, hogy az elmúlás is úgy történjen, hogy az a legkevésbé se vegye igénybe a beteget, nem beszélve a családtagokról, hozzátartozókról. A hospice fogalma mára sokat tágult. A kezdetibb időszakban a betegek ilyen osztályokon legfeljebb pár napot töltöttek, mert csak életük utolsó napjaira kerültek be. A lényeg viszont épp az, hogy a beteg akár hónapokat is velünk töltsön a hospice osztályon, hogy biztosítani tudjuk neki azt a testi és lelki támogatást, amire ebben az életszakaszban szüksége van. A hozzánk érkezők tudják, hogy miért vannak nálunk, és hogy számukra nincs több terápia. De tisztában vannak azzal is, hogy itt könnyebb lesz az életük, és annyi időt tölthetnek a családjukkal, amennyit akarnak.
– A daganatos betegségek esetében nem is ritkán előfordulnak nem várt gyógyulások, akár végstádiumú állapotból is. Előfordult esetleg olyan, hogy a pozitív környezet hatására valaki kikerült a hospice osztályról?
– A daganat nem gyógyul meg, a hospice részlegre tényleg olyan stádiumban érkeznek a betegek, melyből már nem lehet véglegesen felépülni. Olyan viszont előfordult, hogy valakinek a várthoz képest jelentősen javult az állapota a szakszerű ápolás és gondozás miatt, és hazamehetett néhány hétre a családja körébe. Szakmai tévedés lenne egyébként, ha valaki a hospice részlegen felgyógyulna, mert az azt jelentené, hogy hiba volt feladni a terápiát.
– Működtetnek egy Tűzmadár Ház nevű egységet is. Mi a funkciója?
– A meggyógyult betegek esetében is van feladatunk, mégpedig a kórházi környezetből az egészséges társadalomba való visszatérés segítése. Egy daganatos betegségen átesve nem könnyű dolog újra egészséges életet élni. Kifejezetten erre alkalmaz az osztályunk két pszichoonkológust, akik szociális munkásokkal, dietetikusokkal, gyógytornászokkal és betegszervezetekkel dolgoznak együtt.
– Általánosságban az országos hospice ellátás hol tart ma Magyarországon?
– Néhány hónapja Nyíregyházán nyílt egy új, kórházhoz tartozó hospice osztály, Budapesten pedig az Országos Korányi Intézetben működik hasonló. Ezek intézményekhez tartoznak, ilyenből az országban csak néhány van. Ezen felül működnek még alapítványi fenntartású hospice egységek, de ezek nem kórházi osztályokhoz kapcsolódnak. Összességében kevés az ilyen típusú ellátást végző tb-támogatott osztály, ezek számát, főleg az onkológiai részlegek esetében, növelni kéne. Jelenleg Budapesten egyetlen ilyen van, a Dél-pesti Centrumkórházban.
– A WHO ajánlása szerint egymillió lakosra ötven palliatív ágyat kéne biztosítani, ami tízmillió ember esetében ötszázat jelentene. Ennek Magyarországon csupán a fele áll rendelkezésre. Így van?
– Az országos adatokra nincs rálátásom, de azzal egyetértek, hogy a WHO adata tudományosan helytálló. Igazából a hospice esetében a bővítés főként szándék kérdése, hiszen nem egy drága ellátási formáról beszélünk. Nem alkalmazunk költséges gyógyszereket, de humánerőforrás szempontjából igen kényes a terület. Elképesztő feladat egy ilyen osztályon dolgozni. Ugyanakkor az elmúlt években sok pozitív előrelépés is történt, két éve például szakvizsga szintjére emelték a palliatív ellátást. Eddig ez nem létezett. Nem is biztos, hogy túl vonzó egy orvosnak elvégezni a képzést, hiszen neki alapvetően az jelenti a sikert, ha a betege meggyógyul. Az onkológia ebből a szempontból más, hiszen az már önmagában siker, ha egy beteg utolsó éveit emberivé tudjuk tenni, vagyis, meghosszabbítjuk az életét és egy méltóságos halálba segítjük. Ez azoknak, akiknek át kell élniük egy daganatos betegséget, nagyon nagy dolog.
– Különleges lelkület vagy személyiség szükséges ehhez a munkához?
– Óvatosan válaszolnám meg a kérdést, mert szó sincs arról, hogy a hospice ellátást megszállottak vagy nem egészséges lelkületű emberek végzik. Borzasztóan erős egyéniségnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt hosszú távon tudja csinálni. Ami még fontos, az a kiemelkedően magas empátia. Ugyanakkor túlmisztifikálni sem szeretném, hogy milyen embernek kell lenni ahhoz, hogy hospice osztályon dolgozzon valaki, de erős meggyőződés kell ennek a területnek a műveléséhez.
Forrás: Magyar Hírlap