Meredeken zuhannak a gazdát váltott, összevont megyei lapok példányszámai. Nem sokára az Észak, a Napló és a Kelet is Mészáros Lőrinc médiabirodalmához csatlakoznak.
Volt kollégáim belülről ismerik a valós előfizetői példányszámokat. A nemrégiben hivatalosan is közzétett statisztika is azt bizonyítja, hogy a megyei lapok Olvasói tömegesen mondják le a rendelést.
Tiszta lelkiismerettel ki merem jelenteni, hogy nem örülök a tendenciának. Jómagam, aki a nyomtatott sajtóban csaknem félszáz évet töltött el, s a szakmai ranglétra minden fokát bejárta őszintén aggódik ezekért az újságokért, s még jobban a volt munkatársaim jövőjéért. S bár nem a legkorrektebb módon kellett elválnunk koromból eredően máig a nyomtatott, a print médiát, a papíralapú újságot tekintem az igazinak. Igaz az árnyékszékben is ugyanúgy olvashatunk akár a mobiltelefonunkon, is mint a karosban, mégis azt vallom, a festékes illatú oldalak, a papírlap zizegését soha semmi más nem pótolhatja. Erre csak az Újság képes.
Csak úgy mellékesen – régi dolog – jelenleg az előfizetők jó része a gyászhírek miatt járatja az újságot. Nem akartam elhinni, de a szervezők ezt már többször is megerősítették.
Vajon mi lehet az oka az Olvasók elpártolásának. Elsődlegesen az online információ terjedése. Másrészt a takarékosság. S szerintem a lapok uniformizáltsága sincs mindenki ínyére. Azt hiszem, ezek után megírhatom majd Egy firkász naplójából – azt a részt, amelyben elárulom, hogy miként szerkesztettünk hajdanán. Milyen szerepe volt az Olvasónak a tartalom meghatározásában. Mennyire volt önálló az újságíró a témaválasztásban és hogyan kaptuk az ukázt a tulajdonosi körtől. Ártalmatlan régi történetek, mit nem adnék azért, hogy ez is megjelenjen egyszer igazi nyomdafestékes formában.