Igen, pontosabban áprilisban járhattam a miskolci repülőtéren. Derűs időben, hét ágra sütött a nap mégis nyomott volt a hangulat. Másról se beszéltünk, hogy az idén kiköltöztetik a klubot, leszállóágba került a nagy múltú repülőtér. Azóta is gyakran érdeklődöm mi lesz a sorsuk azt ott szálldosóknak. Ahányszor beszélünk mindig valami újabb verziót mondtak. Ám most már a remény is kimúlt. Az óév utolsó napján délelőtt nyitott napot tartanak. Aki akarja megreptetik. Ez egyben a búcsú napja is lesz. Kimegyek, de rám nem kell számítani. Csak ha nagyon muszáj akkor repülök. Ettől persze még rajongok a légi járművekért. Nem félek a repülőktől, a földön még meg is simogatom. Számomra minden légi utazás szörnyű megpróbáltatást jelentett. Mások örömét viszont sosem venném el.
évében, hogy két egymással soha össze nem hasonlítható vagy két egymástól merőben más vezető – Kádár János és Sztálin ugyancsak ódzkodott a légi utazástól. Van ilyen. Megértem. Kádár ha csak tehette vasúton ment Moszkvába is. Sztálin pedig életében csak egyszer ült gépre amikor Jaltába kellett utaznia. Ez viszont nem tartotta vissza attól, hogy teljes odaadással támogassa a szovjet repülőgép gyártási fejlesztéseket.
Jut eszembe, sose hiszem el, hogy a BMW gyár a repülőtér hiánya miatt hanyagolt el minket. Ha nekik Miskolc flórája szimpatikus lett volna gyorsan létrehoztak volna egy kecskemétihez hasonló repteret. Olyat amilyet a Mercedes gyár már be is kebelezett. Az viszont tény, hogy a helyi vezetés nem rajong a repüléskultúráért. Különben már most tudhatnánk, hol lesz az új miskolci felszállóhely. Hogy ne maradjunk földhözragadtak.