SzántóGráf

Csináljunk egy vénautó -parkot – Komlóson fedeztem fel az öreg járgányok gyűjtőhelyét – csak egy kis, jó akaratú összefogás hiányzik

Az első autóm egy szürke Trabant volt. Rendszáma IC 11 75. Beleszerelmesedtem. Máig is kívülről tudom a használati utasítását. Például azt is, hogy ha hosszabb ideig nem használjuk tegyük bakra. Nos, amikor egy hétre Jugoszláviába utaztam, magam emeltem meg, fel bakoltam.Az igazi szabadság érzését nyújtotta. Heti harminc forintért tankoltam és bejártam vele Tolnát Baranyát.

Havonta egyszer kétszer megfordulok a DIGÉP felé vezető hátsó úton. Az elhagyatott sorompó előtt sosincs olyan nagy zöldesség, hogy ne lássam, micsoda régi járgányok dekkolnak a dombon. Ma ráérős lévén, így hosszas hezitálás után meg is álltam a rozsdatemetőben. Engedélyt kérem, hogy megörökítsem a régmúltban gyártott jobb sorsra érdemes kocsikat. Mielőtt egy jót nosztalgiáznék, elárulom a telep gazdája igazi gyűjtő. Aki tervezgeti, hogy egyszer annyi pénzre, energiája és ideje lesz, hogy rendbe tettese, felújítsa ezeket a márkákat. Irigylem az elszántságáért és szurkolnék is neki. Jómagam is akárhány autóm volt mindegyiktől fájó szívvel búcsúztam, annak ellenére, hogy a következő még pofásabbnak ígérkezett.  Már csak azért is mert valamennyihez, valamilyen kellemes, érzelmes emlék fűződött. El tudnám képzelni, hogy Miskolc turisztikai látványossága lenne egy autómúzeum.

Egy ilyen Moszkviccsal tanítottak vezeti. Ilyenen vizsgáztam. Cink Miklós bácsi oktatott. Sok dolga nem volt, drága Édesapám megengedte, hogy már 10 évesen körözzek a Lófő tisztáson a Warszavával.
Amikor megismertem a feleségemet, neki ilyen fehér csincsilla bogara volt. A mezőcsáti kanyart úgy vette be százzal, hogy nem gyulladt ki a féklámpája. Trabanttal kullogtam mögötte.
Drága bácsikám Steiner Sanyi bácsi nagy pilóta volt. Wartburgokban utazott. Neki volt ilyen kicsi és nagy kerekűje is. Jó kedvében átadta a volánt és Edelényig vezethettem . Jogosítvány nélkül. Csoda járgány volt ez a keletnémet autót. Az NDK-ban 8-10 évet vártak erre.
Kis polski. Tetszett, de ilyet sose vezettem. Ez a volt a kis Fiat ötszázas modernebb változata. Embercsonkító, akinek volt állítja kényelmesen lehetett ülni benne. Utasként mindig halálfélelmem volt benne.
Két német autó egymás mellett. Valamikor egy világ vagy is legalább egy fal választotta el ezeket egymástól.

Ahol a fiatalok megnéznék, hogy öregeik milyen járgányokkal pusztították a benzint. Nyakunkon az elektromos, s az önvezető kocsi, a huszonnegyedik órában vagyunk, hogy ezeket az ipartörténeti emlékeket tartósítsuk az utókornak.

Civil kezdeményezéssel, állami támogatással és a nagy autógyártók segítségével, akár hipp-hopp, felújíthatnánk ezeket a négykerekűket. Nem fenyegetőzésként, de ide még visszatérek, s várom az ötleteket a kedves Olvasóktól is, hogy miként lehetne egy ilyen közlekedési parkot tető alá hozni. Egy olyat amely  Miskolc jó hírét öregbítené.

A címképen látható Dácia mentő eladó. Valamikor Székelyudvarhelyen szolgált. Megérdemelné a restaurálást. A mi korabeli Nisánkhoz képest ez egy katasztrófa lehetett.

 

Exit mobile version