Azt hittem, hogy minden pártot ismerek. S akkor egyszer csak itt vagyon a Levesbe az adók 75 százalékával nevezetű társulás. Az értelmetlen radikálisnak éppen nem titulálható személyek gyülekezete. Sosem tartottam úri dolognak mások vallási érzékenységét megsérteni, az európaiak minden történelmi felekezet szakrális szokásait tiszteletben tartják. Disznó hússal megszentségteleníteni Gül Baba emlékművét durva, otromba és mindannyiunkat lejárató húzás volt. Erdogan török elnök a világ egyik legmegosztóbb személyisége, de most nem megszállóként, hanem vendégként jött az országba. A biztonsága érdekében történő útlezárásokkal és a török delegáció elleni tüntetéssekkel alaposan megszívtuk a fővárosban. Ám ez se lehet mentség arra amit Ecsenyi áron elkövetett. Fogalmam sincs, hogy ezt milyen jogi eljárással lehet elítélni. Egy biztos, az elkövetően ezért felelnie kell.
Budapest, 2019. november 8., péntek (OS) – Ügyes húzással szabotálta Ecsenyi, hogy Erdogán legközelebb is Pestre jöjjön; disznóhússal szentségtelenítette meg a Gül Babá oszmán megszállási emlékművet.
Tegnap Erdogán látogatása után a Gül Baba oszmán megszállási
emlékművet disznóhússal dobta meg Ecsenyi Áron (az új nevén: Le az
Adók 75%-ával Párt elnöke), ugyanis Erdogán számára tisztátalannak
számító állat megszentségteleníti a Magyarország végzetét jelentő
helyet.
A demonstráció célja az volt, hogy egy ilyen véreskezű „nímand
despota ne csináljon többet sétáló Budapestet a fővárosunkból, ne
érezze zarándokhelynek se ő se senki más azt, ami számunkra egy
nagyon szomorú emlék.”.
*A piacpárti párt elnöke amúgy heves érzelmeket kavart a hazai
anarchokommunisták körében, akik nem sokkal előtte megtámadták
Ecsenyit. Az Erdogán látogatását biztosító rendőröknek kellett
szétválasztani őket.
Kép: https://www.facebook.com/aron.ecsenyi/posts/3290844467656537