Írok neked leveleket barátom, Fülig Jimmy, aki a leghangosabban nevetett, vagy inkább röhögött a „névadód” regényhős kalandjain, amikor felolvastam nektek a Piszkos Fred, a kapitány című könyvet. Közületek csak én jártam könyvtárba, csak én olvastam könyveket. Remélem, emlékszel, hogy a díszes társaság minden tagja „igényelt” új becenevet, a regényhősök valamelyikének nevét… Én ugyan nem kértem, nem akartam nevet választani, kapni, de gyakran úgy szólítottatok, hogy Péhovard. Most is kijelentem, hogy egyáltalán nem tetszett a névadás, tehát ha jót akarsz, akkor felejtsd el, különben nem írok több levelet. Egyébként írok, csak nem küldöm el. Ezt sem küldöm el. Vagy elküldöm. De nem lesz rajta se a feladó, se a feladó címe. Netuddki…ismerős e három szó?
Azt tudhatod rólam, hogy idejövetelem után két héttel volt a bármicvóm. Mindegy, úgy sem tudod, mi ez. Annyit elárulok, hogy e szertartás után én már itt felnőtt vagyok, nem apu felel értem, hanem én saját magamért. Ezt ő mondta nekem, és a rabbi, aki úgy-ahogy tanított, felkészített a tudnivalókra, magyar betűkkel leírta nekem, mikor mit mondjak utána, vele. Ez neked annyit jelent, hogy mostantól előre köszönsz nekem, ha jót akarsz ! Tudom, tudom, hogy egy fél évvel idősebb vagy nálam, ugyanabba az óvodai csoportokba, ugyanabba az iskolás osztályokba jártunk, de akkor is !
Tudatom veled, hogy itt majdnem éjfél van, nemrég ütött az óra a másik szobában hármat, mert negyedütős az ősrégi falióra. Apu hozta ide az apjától maradt faliórát. Azt mondja, hogy az utazása során minden, útitárs, finánc, rendőr hülyének nézte, hogy egy bőröndjét az órának áldozta, ahelyett, hogy valami hasznosabb cuccot csomagolt volna. Igen, háromnegyed múlt. Tikkasztó meleg van. Már próbáltam a zsalugátert kinyitni, becsukni, de mindegy, augusztusi hőség van éjszaka is. Hajnal felé aztán jobb lesz. Úgy hűtöm magam, hogy lelógatom a lábam a köves padlóra. Igen, itt nincs fapadló. Ha felmelegszik a talpam alatt, arrébb húzom a lábam, a hűvösebbre. Nappal? Legjobb a tengerparton. Nincs messze, nyolc buszmegálló és ott vagyunk. Tegnap is voltunk. A szomszéd Anci nénivel mentünk. Ő nem dolgozik, Katival, a lányával szokott vinni engem is. Kati? Egyidősek vagyunk. Ő majdnem mindent ért magyarul, de nem hajlandó úgy beszélni. Ő itt született. Tanítónő akar lenni a katonaság után. A legtöbb szót tőle tanulom. Nagyon jó úszó. A hullámoktól sem riad vissza. Én még bizonytalan vagyok. Emlékszel, milyen nehezen tanultam meg úszni? Ti már úsztatok, vízilabdáztatok, én meg a medence fala mellett kalimpáltam, egyszerűen nem tudtam magamat a víz tetején tartani. Volt ennek is haszna. Gyakran mellettem, mögöttem, vagy előttem evickélt, szintén úszás gyanánt a Márti. Addig ügyeskedtem, helyezkedtem egyszer, míg sikerült megfognom a mellét. Addig nem is tudtam, hogy a lányok melle milyen kemény. Akkora pofont lekent, hogy csak na. És még el sem merült a pofozkodás miatt a vízben. Bezzeg ahhoz fenn maradt, nem merült el a vízben. Jót röhögtetek rajtam, de te akkor megsúgtad, hogy irigykedsz a tapizás miatt. Nagy izgalommal mentem a következő hegedű órára. Márti is járt oda, gyakran ketten játszottunk. Vajon mi lesz? Szóba sem áll velem? Képzeld el, nagy mosolygással üdvözölt, amint találkoztunk. Mintha semmi nem történt volna a strandon. És hazáig kísértem, mint azelőtt. Érted te ezt?
Apu háza nagyobb, mint a tiétek. Nálatok disznóól van, itt galambház. Téglából és előtte dróthálóval bekerített, lefedett rész. Néha kiengedi a madarakat apu, azok magasan, körbe-körbe repülnek hosszú ideig, aztán visszatérnek. Néha egy-egy eltűnik. A fater szerint ez természetes. A galambház folytatása egy nagyobbacska tyúkól, jobban mondva liba ól, mert apu ott tartja a libáit, kettőt-hármat tömnek naponta kétszer, reggel és este. Néha jön Klein Dezső bácsi taligával, amin ketrec van, abba gyűjti a hízott libát, viszi azokat a Petáktikva-i piacra. Ez a Klein vagy süket vagy annak tetteti magát. Apu kiabálva beszél vele, ő is kiabálva válaszol. Nem értem, hogy miről kiabálnak. Azért sem, mert, amikor Klein a hóna alá kapja a kiszemelt libát, már mosolyognak egymásra, apám a farzsebébe gyűri a papírpénzt, amit a libás adott neki és meg is ölelik egymást, amikor Klein elindul, tolni kezdi a libás taligáját. Szerintem alkudoznak, amikor hangoskodnak. Megkérdezni nem akarom, mert akkor kiderülne, hogy nem beszélni ivrit, ahogy apu felesége, Vilma szokta mondani rám, ha bemutat valamelyik szomszédnak. Ja, ő meg nem jól beszélni magyar, mert jönni Jugoszlávia, haha.
Sok itt a macska. Nálunk nincs, mégis van, mert a kerítés tetején gyülekeznek a galambház környékén. A Bodri nevű zsemleszínű kutyánk néha megembereli magát és ugrál, ugat feléjük, akkor eltakarodnak, de néhány óra múlva megint vizslatják éhesen a tollas csapatot.Anyukád biztosan hiányolná, mert itt nincs sok virág a kertben. Van a kapu mellett egy hatalmas, majd méternyi – komolyan, nem hamukázok – magas muskátli bokor. A másik oldalon pedig szintén jó magas, fátyol aszparágusz bokor. Tudod melyik ez, amit anyák napjára szoktunk venni a kertészetben húsz forintért. Ezt a bokrost a kertész biztosan kiárulná zöldként legalább száz virágcsokorhoz. Fű nincs a kertben, mert ilyen hőségben nem marad meg, a fater szerint majd áprilisra kinő megint. Van egyébként a kerítések mellett sok-sok bokor, amiknek többsége állandóan virágzik. Van egy pálmafánk is, kétszer akkora magas, mint a ház. A törzsén nyalábban lógnak az elszáradt ágai, levelei, ezek alatt apró madarak fészkelnek, ha hiszed, ha nem.
Nekünk is van autónk, ezt nem dicsekvésként mondom. Már ezért sem, mert az autónkat autónak nevezni kicsit túlzás. A fater szerint ezt az egykori autót az előző háztulajdonos tíz évvel ezelőtt hagyta itt, azt ígérte, hogy majd elviteti, de ez nem történt meg. Volt már, hogy egy bátor macska anya beleköltözött, belekölykezett és hat kis nyávogó kölyök idegesítette a Bodrit. Vilmát idegesíti a valamikori autó, de apu nem intéz semmit.
Most megfordulok, nem balra vagy jobbra, hasra vagy hátra, hanem hosszában: az ágy lábrészéhez teszem a párnámat. Így a másik lábamat is lelógathatom a hűvös kőpadlóra. Ja, még nem mondtam, hogy mi van a szobámban az ágyon kívül. Ami egyébként fehérre festett vascsőből hajlított. Tetszik nekem. Van még egy fél szekrény is itt. Igen, fél, mert egyetlen keskeny ajtaja van. Belül a felső része akasztós, alul hat kihúzható polca van. A tetején van a bőrönd, amivel jöttem. A zsalugáteres ablak előtt van egy asztal, két fiókos, előtte fémvázas szék. Van az asztalon egy régi írógép – ezt is a fater hozta annak idején Pestről. Két mutatóujjal már gépelgetek, élvezem, hogy látom papíron, amit kigondolok. Van még egynégypolcos, hogy is hívják, talán stelázsi is, majd erre gyűjtöm a könyveket. A fater szerint csak akkor érdemes itteni könyvet venni nekem, ha megtanultam olvasni. Ha magyar könyv kell, azt meg lehet hozni a tel-avivi magyar könyvtárból. Majd megyünk oda is, ha már nem lesznek szabadságon. Néha bejön hozzám aludni a Bodri, bár nem szeretem, ha itt marad éjszakára a szobában, mert úgy horkol, mint egy ember. Apu szerint orrsövényferdülése van. Érdekes, nekem is az van, mégsem horkolok.
Már álmos vagyok. Holnap talán majd írógéppel is leírom, amit most gondoltam. De lehet, hogy nem, mert úgysem küldöm el…