Miskolc. Szántó Pistával találkozhatunk a bíróságon
- január 11. szombat, 09:39 |
Jó a sajtóm. Kollégám egy az egyben átvette a rendőrségi és az ügyészségi vádiratot. S természetesen leközölte. Még sem neheztelek rá, mivel éppen ő volt az aki nálamnál gyorsabban kiszimatolta, hogy az a bizonyos sértett , rendész még október első hetében megbukott. Hajléktalanokat bántalmazott négy másik rendésszel. Az ügy pikantériája, hogy a rendészet a protokolltól eltérően nem jelentette azonnal a rendőrségnek. Húzták, halasztották, alkudoztak, nem akartak belerondítani a választási kampányba. Ez aztán tényleg nem tett volna jót Alakszai doktor úrnak. Tehát kezdődött egy hosszan tartó hezitálás. Érdekes módon a hatóságok máig is csak annyit árultak el, hogy eljárás folyik ellenük. S az a bizonyos sértett leszerelt és betegszabadságon van. Ahhoz képest, hogy jómagam semmit nem követtem el azon kívül, hogy hét másodpercre félreálltam az ügyem lezárását már nem érem meg. Négy éve tart. Ki ne felejtsem, hogy ez a bizonyos sértett ugyanabban az esztendőben a diósgyőri temetőnél a miskolci főügyész helyettest próbálta kirángatni a kocsijából. Ő úgy ismerte fel, hogy az én ügyemben képpel nyilatkozott a Miskolci Naplóban.
„Tárgyalást tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki
a vádirat szerint 2017 novemberében Miskolcon az 1. számú posta előtti
járdaszakaszon gépkocsijával szabálytalanul megállt, hogy ott felvegye
barátját és együtt induljanak tovább. Ezt észrevették a közelben lévő
önkormányzati rendészek, köztük az egyik sértett. Intézkedni kezdtek a
vádlottal szemben, de már az adatrögzítés során ellenállásba ütköztek: a
vádlott kiszállt autójából, trágár kifejezéssel illette őket és a korábban átadott iratait megpróbálta visszavenni a sértett kezéből. A vádlott ezt követően a rendészek figyelmeztetése ellenére el akarta hagynia helyszínt. Hogy ezt megakadályozzák, megfogták felkarját és testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A vádlott ekkor azt mondta a sértettnek, hogy „lelőlek” és nadrágja jobb zsebéből kivette engedéllyel tartott gázfegyverét és azt csípőmagasságban a sértett felé emelte. Amikor a sértett a vádlott felé indult, ekkor a vádlott eltette a fegyvert, közben a rendészek a földre vitték. A vádlott ismét megpróbált fegyvere után nyúlni, de azt elvették tőle. A vádlott ellenszegülése ellenére megbilincselték és értesítették a rendőrséget.
A bizonyítási eljárás befejezése nem várható”
Közben próbálom értelmezni ezt a szöveget. Tehát készségesen átadom az okmányaimat majd el akarok menni. Majd kirúgják a lábaimat, ezt ők úgy magyarázzák, hogy a földre visznek. Közben jól beverik a fejemet a küszöbbe. Majd megbilincselnek, hátra tett kézzel , de még mindig nyúlkálok a fegyverrel.
Megjegyzem tökéletes videó készült a ritka eseményről. El kell, hogy keserítsem a kedves Olvasókat az a bizonyos Rámbó mutatvány csak a fiatal rendészek képzeletében létezik. Sajnálom. Az igazságszolgáltatás malomkerekei lassan őrölnek, de egyszer csak vége lesz a rémálomnak. Az igazi poén az lehet, hogy a sértettel egy cellát kapunk. Ő a szerencsétlenek megveréséért, amiről még filmet is készített. Én meg ugye csak azért mert őt megtámadtam.
Különben az már régen köztudott, hogy azon a helyen meg lehetett állni. Ha mégse akkor ugye feleslegesen tetették ki a korlátokat a posta sarkára. Sosem voltam híve az összeesküvési elméleteknek, de az esetemben akkoriban sok érdekes dolog történt. Én még a fogdában keseregtem amikor az akkori városházi emberek már közhírré tették – országosan, hogy az Észak volt főszerkesztő helyettese mit művelt. Még senki nem tudhatta, hogy azon a hétvégén ötven év után egy kézfogás nélkül röhögve elküldenek. S minő csoda, s felkészültség, ugyanakkor már készen volt az lejárató cikk ami a családomat is érzékenyen érintette. Vagy erre gyúrtak vagy ennyire felkészültek belőlem.
Még lényeges, hogy a miskolci rendészet mindig is érzékenyen megőrizte a titkait, soha senkiről nem adtak ki névvel címmel, felekezeti hová tartozással megjelölt információt bármilyen bűncselekményt is követett el az illető. Esetemben kivételeztek, szó szerint prejudikálták az ügyet. Csak az hiányzott a végéről – hogy ennek már annyi. Őszintén sajnálom, annak a bizonyos cikknek a szerzője az eset után elhunyt, annyi ideje volt, hogy elárulja ki diktálta neki azt a blikkfangos írást. Kár. hogy nem nem érhette meg az ügy végét.